ESC Hungary

Napi Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Hollandia

Hollandia egyike azon országoknak, melyek már a legelső, ’56-os versenyen is részt vettek. Az elmúlt 15 évben azonban nagyon vegyesek voltak eredményeik: 2005 és 2012 között egyetlen alkalommal sem jutottak be a döntőbe, ezt 2013-ban Anouk törte meg, aki meg sem állt a döntő 9. helyéig. Az utóbbi két évben épphogy kicsúsztak a top 10-ből (11. hely) a döntőbe jutottak előadóikkal – idén azon a Waylonon a sor, aki 2014-ben Ilsével a döntő ezüstérmét hozta el. Vajon sikerül javítani még egyet a 2014-es helyezésükön az Outlaw in ’em című dallal és 1976 után ismét Hollandia adhat helyet a 2019-es versengésnek?

Waylon (akit Willem Bijkerk néven anyakönyveztek) 1980-ban született. 18 éves volt, amikor hívást kapott akkori legnagyobb hősétől, Waylon Jenningstől – arra kérte őt a country énekes, hogy jöjjön Nashvillebe és dolgozzon vele. Sajnos az énekes 2001-ben elhunyt, így Waylon visszatért Hollandiába. Ezután a 2008-as holland Got Talent című műsorban nyújtott teljesítménye után vált ismertté. A Wicked Way volt a legelső kislemeze a közel azonos című nagylemezéről (Wicked Ways). Mindkettő nagyon sikeres lett és több díjat is bezsebelt. 2011-ben jelent meg második albuma, ami alapján a 3FM rádió a legjobb énekesnek választotta. Miközben már a 3. lemezén dolgozott, találkozott Ilse DeLange-el, akivel összeállt és együtt megalapították a The Common Linnets formációt. Ezzel a 2014-es Eurovízión is indultak, ahol Hollandiát képviselve egy második helyezéssel térhettek haza, valamint több, mint egymillió példányban kelt el a lemezük. Még ugyanebben az évben Waylon harmadik szóló lemeze is kijött (Heaven After Midnight), ami egyenesen a holland játszási listák csúcsára repítette.

Két évadon keresztül is az It Takes Two és a The Voice tehetségkutató versenyek zsűrijében foglalt helyet, miközben 3 alkalommal is teltházas koncertet adott a rotterdami Ahoy-ban. 2018 is egy hosszú és eseménydús év lesz Waylon számára. Áprilistól egy 30 állomásos koncertturnéra indul (The World Can Wait – A világ megvár). Az ugyanezen néven készített lemeze szintén ebben a hónapban fog megjelenni.

A dal szerzői csapatát az orosz származású Ilya Toshinskiy és a texasi Jim Beavers alkotja. Ilya 10 éves kora óta gitározik, sőt már Grammy-jelölése is volt 2003-ban. 2005 óta az egyik legkeresettebb gitáros Nashvilleben. Jim nemcsak zeneszerző, hanem a zene üzleti oldalán is jelen van: a Capitol Records és a Virgin Records kiadók marketingvezetője volt.

A dal arról szól, hogy mindenki tett már rosszat az életben és ez így van rendben, viszont az igazságszolgáltatásnak mindegy, hogy ki vagy, amikor le akarnak csukni. Lehet, hogy csak szereted a rock ’n’ rollt, vér van a csizmádon és annak csatján vagy éppen egy új tetkót próbálsz rejtegetni. Amikor a rend őrei azonban a földre vagy a falnak nyomnak, akkor nem akarod hagyni ezt – ekkor tanulsz meg igazán magasra tartott fejjel állni, ekkor érzed a lázadó harcot, hogy végig ott volt benned.

Engem ez a dal nem különösen érintett meg és bár kevés dalok egyike, aminek mondanivalója is van, a döntőt megjósolom neki, de ott nem várom a top 10-be – nem ez a dal fogja Hollandiának az újabb győzelmet meghozni. Te hogy gondolod?

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top