ESC Hungary

Napi Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Örményország

Örményország 2006-ban vett részt először az Eurovíziós Dalfesztiválon. Első éveik nagyon sikeresek voltak, ugyanis 2010-ig mindig a Top 10-ben végeztek. 2011-ben Emmy „Boom-Boom” című dalával nem sikerült kvalifikálniuk magukat a döntőbe, a 2012-es bakui versenyen pedig az Azerbajdzsánnal szemben fennálló kölcsönös politikai érdekkülönbségek miatt nem indultak. 2013-ben tértek vissza, azóta felemás eredménnyel ugyan, de folyamatos szereplői a döntőnek.

A dél-kaukázusi országot Sevak Khanagyan képviseli a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban. Sevak 1987. július 28-án született egy kis örmény faluban, Metsavanban. Zene iránti szeretetét édesapjától örökölte, aki gyakran énekelt népdalokat a családja körében. Általános iskolai tanulmányait zene tagozaton folytatta, 7 évesen pedig már dalokat írt és szintetizátoron játszott. 13 éves volt, amikor családjával Oroszországba költöztek. A kurszki Kultúrális Főiskola befejezése után Moszkvába költözött, ahol az Állami Klasszikus Akadémia pop és jazz tagozatán tanult. 2015-ben két tehetségkutatóban is részt vett. Az első szereplése nem sikerült túl jól, de nem adta fel és még az év végén benevezett a The Voice-ba, ahol Polina Gagarina mentoráltjaként versenyzett. Az igazi áttörést a 2016-os ukrán X-Factor megnyerése hozta meg számára, amelynek meghallgatásán egy saját maga írt dallal lépett fel. A győzelem után több nagy sikerű dala is megjelent, melyeket lehetősége volt Örményországban, Oroszországban és Ukrajnában is bemutatnia. 2017 végén az örmény The Voice mentora lett. Sevak élete legcsodálatosabb pillanatának a fia megszületését tartja. Nagyon babonás, szerencsét hozó karkötőjét mindig magán hordja.

Örményország legtöbbször belsőleg nevezi meg indulóját és a dalukat is zárt ajtók mögött választják ki, 2018-ban viszont a Depi Evratesil nevű nemzeti válogató győztesének adták meg a lehetőséget az Eurovíziós szereplésre. 2 elődöntőben 20 előadó vett részt a versenyen, melynek első helyezettje a nemzetközi zsűri és a közönség egybehangzó véleménye alapján Sevak Khanagyan lett „Qami” (Szél) című dalával. A zenét Sevak szerezte, a szöveget Anna Danielyan és Victoria Maloyan írta. Sevak szerint az Eurovízión az országoknak a saját kultúrájukat és nyelvük szépségét kellene megmutatniuk, ezért is íródott a „Qami” örményül, mely az ország első olyan dala, ami teljes egészében anyanyelven szól. A hivatalos videó rendezője, Artur Manukyan az énekes belső világának megmutatására törekedett, melynek eredménye egy egyszerű, de annál hatásosabb klip. A „Qami” egy olyan magányos személyről szól, aki arról kérdezi a szelet, hogy hova vitte az édes emlékeit és kéri, hogy adjon neki szárnyakat, melyekkel magasra repülhet és követheti azt a nőt, akivel leéli az életét. Sevak tisztában van vele, hogy az emberek többsége nem fogja érteni a dalszöveget, de reméli, hogy érzelmei kifejezésével és előadásmódjával mindenkinek sikerül majd átéreznie azt, amit ő is érez.

Személyes vélemény: Az általam követett nemzeti válogatók közül szerintem messze az örmény volt a legjobb. A rajongók többsége a 2015-ös Eurovíziót megjárt Tamart, illetve a pop díva Asmikot várta győztesnek, de a nagy kedvencek között ott volt a bolondos Kamil Show is. Miután Tamar nem jutott döntőbe és Asmik is leszerepelt, Sevak legnagyobb ellenfele Kamil maradt, de őt a zsűri nagyon csúnyán lepontozta, így a „Qami” fölényes győzelmet aratott. Nem ez a dal volt a legnagyobb kedvencem a mezőnyben, de örülök a győzelmének. Egy nagyon szépen építkező, érzelmes balladáról van szó, ami a fogadóirodák szerint a határon mozog a továbbjutást illetően. Sevak az első elődöntő végén lép fel, ez segíthet neki a továbbjutásban, de a döntőbe kerülésért nagy lesz a harc közte és a versenytársai között. Pontszám: 9/10.

(eurovision.tv, esckaz.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top