ESC Hungary

Napi Eurovízió 2019

Napi Eurovízió 2019: Albánia

Május 14-én veszi kezdetét Európa legnagyobb zenei fesztiválja, melynek az izraeli Tel-Aviv ad otthont. A 64. Eurovíziós Dalfesztiválon 41 ország vesz részt, melynek versenyzőit idén is ABC sorrendben mutatjuk be. Albániával kezdünk, majd május 12-én Szlovéniával fejezzük be a Napi Eurovíziós rovatunkat. A korábbi évekhez hasonlóan most is bemutatjuk a versenyzőket, dalszöveget elemzünk, esélyeket latolgatunk és véleményt formálunk minden egyes ország daláról.

Albánia eddig 15 alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Legjobb helyezésük egy 5. hely 2012-ből, tavalyi indulójuk, Eugent Bushpepa pedig az előkelő 11. helyen végzett. A balkáni ország az idei Eurovízióra is a Festivali i Këngës keretén belül választotta ki indulóját. A 9 tagú zsűri a döntő 14 fős mezőnyéből végül a 36 éves Jonida Maliqinek szavazott bizalmat, így ő utazhat Izraelbe. Jonida 1983. március 26-án született Tirana városában. Kiskora óta szeret énekelni, tehetségére Nora Cashku zongoratanár figyelt fel, amikor Jonida a buszon ülve egy híres albán énekes dalát énekelte. Nora tanácsára a kislány egy zeneiskolába került, ahol hegedülni és gitározni tanult, majd a tiranai művészeti egyetem befejezése után több musicalben szerepelt. Zenei karrierje 13 évesen kezdődött, ekkor Alexander Rrapi oldalán részt vett a Festivali i Këngës-en, de a győzelem ekkor még elmaradt. Jonida nagyon sok nemzeti és nemzetközi fesztiválon szerepelt már, a Festivali i Këngës színpadán tízszer, míg a Kënga Magjike megmérettetésen nyolcszor lépett fel, tehetségét számos díjjal és elismeréssel jutalmazták. Az éneklés mellett műsorvezetéssel is foglalkozik, számos zenei és táncos TV műsor házigazdája, 2016-ban pedig az albán The Voice egyik zsűritagja volt. A 435 ezer Instagram követővel rendelkező énekesnő hazájában ismert influencer és divatikon.

Jonida a „Ktheju tokës” (Visszatérés a szülőföldre) című dalt fogja előadni az Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt az egyik egyetemi tanára, Eriona Rushiti szerezte, mely a migráció nehézségeiről, valamint a szülőföld elhagyásáról szól. Jonida számára nagyon sokat jelent ez a dal, hiszen testvére is Cipruson él, így tudja jól, hogy milyen nehéz, ha a családtagok elszakadnak egymástól. A „Ktheju tokës” egy népies hangvételű, szívbemarkoló szerzemény, azokhoz a külföldön élő személyekhez szól, akik a jobb élet reményében a kivándorlás mellett döntöttek:
„Énekelsz és sírsz, a könnyek összegyűlnek a kezeidben, a kezedben tartod őket.
Egyik nap élsz, másik nap meghalsz, sok nosztalgia, kevés remény, egyedül, identitás nélkül.
Térj vissza a szülőföldedre, mely rabul ejti a szívedet és ahol egy szerető szív vár.”

Személyes vélemény: Külföldön élő magyarként a szívem mélyéig hatol ez a dal. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sokan fognak tudni azonosulni a „Ktheju tokës” üzenetével és Jonida sok szavazatot fog kapni az albán diaszpórától. Úgy veszem észre, hogy az Eurovízió rajongói kedvelik, ezért szerintem a közönségnél jó helyen végez majd, a zsűri viszont valószínűleg nem fogja annyira értékelni, mint Eugent Bushpepa „Mall” című dalát. Az anyanyelven éneklés, népies hangzásvilág és az elődöntő második felében való fellépés növelheti az esélyét a döntőzésre, de szerintem még így is határon fog mozogni a továbbjutásuk. 9 éve követem az Eurovíziót és ez az első albán dal, amit szeretek, így hihetetlenül örülnék a döntőzésüknek. Negatívumként egyedül Jonida hangját tudom felhozni, ami bár nagyon passzol a dalhoz, de élőben sajnos egyes helyeken nem tökéletes, így az éneklésen még mindenképp dolgozni kell. Pontszám: 9.5/10.

https://www.youtube.com/watch?v=eo4aFzAkQkA

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top