ESC Hungary

Napi Eurovízió 2019

Napi Eurovízió 2019: Azerbajdzsán

Azerbajdzsán az Eurovízió egyik nagy sikerországa lett volna, de a 11. versenyzőjük, Aisel kiesett az elődöntők során. Ezt a kis pitty-puttyot feledteti 2011-es győzelmük, amikor a legnagyobb favorit hamiskás produkciója miatt Ell és Nikki ölébe pottyant a győzelem. 2013-ban Farid Mammadov második helyezett lett, 2009-ben Aysel és Arash duója pedig a harmadik. Azerbajdzsán Magyarország nagy eurovíziós barátja: 2013 óta sok SMS szokott menni a Kárpát-medencéből a Kaukázusra. Persze a svéd, dán és holland dalok a legkedveltebbek itthon. Micsoda csapás, hogy az összes említett ország nem lesz egy elődöntőben Magyarországgal. Visszatérve a fő témánkra, Azerbajdzsán idei versenyzője Chingiz lesz, aki igazság szerint Moszkvában született, de gyerekkorában átköltözött a családjával egy azeri kisvárosba. Dalának címe: Truth, vagyis Igazság.

Chingiz 6 éves korában költözött egy Qazax nevű kisvárosba, ekkor kezdte el megkomponálni első saját szerzeményeit is, de 13 éves korában a fővárosba költöztek. Behívták a helyi Megasztárba meghallgatásra, ami annyira jól sikerült, hogy végül elnyerte a zsűri és a közönség kegyeit is és megnyerte a tehetségkutatót. 2013-ban a lettországi New Wave fesztiválon képviselte Azerbajdzsánt, két évvel később a The Voice ukrán verziójában tűnt fel.

Chingiz nagyon szeret a kutyájával foglalkozni, kung fu-zik és jógázik is rendszeresen. Szereti a friss levegő illatát amikor túrázni megy, vagy csak keres egy csendes helyet a meditálásra. Dalát egy nemzetközi gárda alkotta meg: Borislav Ivanov szerezte Poli Genova mindkét eurovíziós számát, Trey Campbell legnagyobb trófeája az Equinox 2016-os dala, és persze a svéd Joacim Persson legutóbbi munkája a „Me Gusta”, amit Mikolas Josef adott elő.

A tükörben állok. Oly keserű de keresztül kell mennem rajta. Maradj egyben, bírd a nyomást mert meg akar törni. Addig igyál amíg elfelejted hogy ez a csaj következik. És amikor a szellem elkezd sikoltozni, jobb ha csak rezonálnak és be kell valljam a szívem nagyon dobog.
Már kezdtem volna feladni, hogy elég ebből a zagyvaságból de végül jön valami érthető: Fogd be már (kuss) erről többet ne! Bár pont a refrén a legrosszabb része a dalnak (sokszor elcsépelt dallamok), de a videoklip nagyon jó. Lehet jobb lenne a víz alatt hallgatni, hogy végképp ne értsük meg a dal mondanivalóját, de ha szálkásra gyúrja magát és félmeztelen lesz a színpadon, akkor valószínűleg döntős lesz. Érezhető az Equinox stílus, az sem volt a kedvencem.

https://youtu.be/iyZJ_aMw5hY

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top