ESC Hungary

Napi Eurovízió 2019

Napi Eurovízió 2019: Dánia

Dánia 1957 óta vesz részt a versenyen és azt 3 alkalommal nyerte meg: 1963-ban, 2000-ben és legutóbb 2013-ban Emmelie de Forestnek köszönhetően. A 2004-es elődöntők bevezetése óta előadóik a 14 lehetséges alkalomból 10-szer álltak a döntő színpadán, ebből pedig 6 alkalommal végeztek a legjobb 10 között. Tavaly a Rasmussen képviselte a dánokat, akik az előkelő 9. helyen végeztek. Az izraeli versenyen Leonora sütkérezhet a reflektorfényben és bizonyíthatja azt, hogy méltón tudja képviseli országát.

Az énekesnő életében mindig is fontos szerepet játszott a zene, de csak 15 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni vele: énekórákat vett, gitározni kezdett, de a dalszerzésbe is belekóstolt. A zene mellett más szenvedélye is van: a jégkorcsolya. 3 alkalommal nyerte meg a dán versenyt, de részt vett már több nemzetközi megmérettetésen is.

A Love is forever című dalában, mellyel Dániát képviseli idén Tel Avivban, 4 különböző nyelven is énekel (főként angolul, de néhány sor francia, dán és német nyelven íródott). A többféle nyelvhasználat oka, hogy bemutassa Leonora, hogy a szerelem egyetemleges és mindenkié, nem számít, hogy hol születtél vagy hogy miben hiszel.

A dal egyik szerzője az a Lise Cabble, aki már t9bb alkalommal is segítette dán előadók dalait az Eurovízión, legutóbb a 2013-as nyertes dalnak, az Only teardrops-nak volt az egyik szerzője.

Az énekesnő körülutazza a világot, hogy miért olyan, amilyen – mi rontotta el és hogy megtanultuk-e a leckét. Úgy érzi, hogy még mindig megnehezítjük a helyzetünket, a világnak már elege van abból, hogy mindent áthat a politika. Amúgy is: kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk mások felett.

Első hallásra nem tetszett a dal, de ahogy egyre többször és többször hallgattam meg, csak bebújt a bőröm alá. Nem akar ez a dal világot váltani vagy nagyon mély tartalmakat átadni: ez egy kellemes kis dal, olyan mint egy lágy szellő, amit ha engedünk, belekaphat a hajunkba is (na nem az enyémbe – a szerk.) és egy kicsit átadhatjuk magunkat az érzésnek. A döntőzést illetően vegyes érzelmeim vannak: valószínűleg be fog jutni, de a Rasmussen sikerét (9. hely) nem fogja felülmúlni.

https://youtu.be/fAdSQxaXsSk

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top