ESC Hungary

Napi Eurovízió 2019

Napi Eurovízió 2019: Görögország

„Better Love” című dalával Katerine Duska képviseli Görögországot a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A görög-kanadai énekes-dalszerző jelenleg Athénban él. Első lemeze „Embodiment” címmel 2016-ban jelent meg, 2018-ban pedig „Fire Away” című dalát egy kanadai televíziós kampány hivatalos dalának választották.

Katerine zenei stílusa emlékeztethet minket Lykke Li és Jessie J sötét hangzásvilágára, védjegyévé vált különleges hangszíne miatt többször Amy Winehouse-hoz is hasonlították már. „One in a Million” című dalával és az Artic Monkeys „Do I Wanna Know” feldolgozásával szerzett magának hírnevet az indie előadók táborában.

Azóta számos zenésszel, énekessel dolgozott együtt és osztotta meg a színpadot, mint például LP, Albin Lee Meldau, Tom Baxter, Yasmine Hamdan, Oddisee, Kadebostany, valamint számos európai fesztiválon is részt vett már koncertjei során.

A „Better Love” a szerelem intentizásáról szól, az érzésről, amit mindannyian keresünk. Egy belülről égető érzés, ami habár fájdalommal is járhat, de másképp nem tud fejlődni. Nincs értelme ellene harcolni, engedni kell kitörni, még akkor is, ha ezt mások nem fogják megérteni.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=184&v=ulQoRPcQVDc

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top