ESC Hungary

Napi Eurovízió 2019

Napi Eurovízió 2019: Horvátország

Horvátország 1961 és 1991 között Jugoszlávia tagállamaként vett részt az Eurovízión. A tagállamok közül ők voltak a legsikeresebbek, az ország egyetlen győzelme is az ő nevükhöz fűződik. Független országként 1993-ban debütáltak, sikereiket főleg a ’90-es években érték el, tavalyi indulójuk, Franka viszont nem jutott be a lisszaboni döntőbe. 2012 és 2018 között a HRT belső kiválasztással nevezte meg az ország indulóját, idén azonban visszatértek a “Dora” nevű nemzeti válogatóhoz, melynek Opatija adott otthont. A 16 versenyzőt felvonultató döntőben a szakmai zsűri és a közönség is a 19 éves Roko Blaževićnek szavazott bizalmat, így ő fogja képviselni Horvátországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon.

Roko 2000. március 10-én született Splitben. Édesanyja és édesapja is énekes, így nem volt kérdés, hogy ő is ezt a pályát választja majd. Zenei pályafutását korán kezdte, 7 éves kora óta zongorázik és énekel. Az elmúlt évek során rengeteg nemzeti és nemzetközi fesztiválon, valamint zenés tehetségkutató műsorban szerepelt. 10 évesen, a “Hrvatski Super Talent”-ben került először reflektorfénybe, de az igazi áttörést a 2018-as “Zvijezde” hozta meg számára, ahol Jacques Houdek mentorálásával a második helyen fejezte be a versenyt. Korábban sikeres hip-hop táncos volt, nemzeti bajnokságot nyert egyéniben és párosban is.

Roko a “The dream” (Az álom) című dalt fogja előadni Tel-Avivban, melynek egyik szerzője Horvátország 2017-es Eurovíziós képviselője Jacques Houdek. A dalszöveget Jacques mellett Charlie Mason és Andrea Čubrić szerezte. Charlie Mason neve ismerős lehet az Eurovízió kedvelőinek, ő írta a „L’Amore È Femmina” (Olaszország 2012), “Rise like a phoenix” (Ausztria 2014), “Beauty never lies” (Szerbia 2015) és a “Here for you” (Szlovénia 2015) szövegét is. Roko egy korábbi interjúban elmondta, hogy egy nap Jacques azt kérdezte tőle, hogy lenne-e kedve benevezni a horvát Eurovíziós nemzeti döntőbe? A kérdésre a dal meghallgatása nélkül is azonnal igent mondott, majd a demó változat megismerése után a lelkesedése még nagyobb lett, hiszen azonnal beleszeretett a dalba és az üzenetébe is. A „The dream” kifejezetten Roko számára íródott. Jacques szerint Roko lélegzetelállító hangi adottságára rengeteg ember felkapja majd a fejét. Úgy gondolja, hogy a fiatal énekes hangja maga a csoda, melyet az egész világnak hallania kell. Szerinte ha a „My Friend” képes volt a 13. helyen befutni, akkor a „The Dream” a Top 3-ra is esélyes kell legyen, de szeretnének nagyot álmodni és 1990 után újra Zágrábba vinni a versenyt. A dal témája a szerelem, melyről mindenki álmodik. “Az álmok kiszámíthatatlanok és mi egy olyan igazi álomvilágot hoztunk létre, melyben a saját álmomat mesélem el. Az igaz szerelem megtestesítői az angyalok, ezért döntöttünk a szárnyak mellett”- mondta Roko a nemzeti döntőt követően. A “The Dream” egy örök vívódás a jó és a gonosz között, melyben Roko testesíti meg a jót. A delegáció szeretné, ha a nézők elgondolkodnának azon, hogy milyen világot adunk át a következő generációknak és reméli, hogy a dal üzenete pozitív változásokat hoz majd. A dalhoz nemrég készült videóban Roko, mint narrátor testesíti meg a fiatal generációt, aki az életútja elején azzal szembesül, hogy az élet nem tündérmese, tele van katasztrófákkal és szenvedéssel. 

Személyes vélemény: Erről a dalról ódákat tudnék zengeni, egyszerűen zseniális. Jacques Houdek nekem olyan, mint Stig Rästa, nem tudok betelni a munkásságával. Roko fantasztikus énekes, már csak a hangja miatt is megérdemelné a döntőt. Az eddigi előjelek sajnos nem a legjobbak, de én biztos vagyok abban, hogy egy nagyon jó színpadképpel készülnek nekünk a horvátok, így meglehet a döntő. Úgy tudom maradnak a szárnyak, remélhetőleg Roko repülni is fog, mellette a két fiú táncos előadja a jót és a gonoszt, szóval úgy tűnik, hogy valami epic dolog van kialakulóban. Roko finoman szólva sem a karizmájáról híres, énekelni nagyon tud, előadni viszont már kevésbé, ezért kétlem, hogy a döntőben összejönne nekik egy jó helyezés, de ne legyen igazam és lepjenek meg. Idén nagyon bénán választottam kedvenceket, szinte az összes favoritomat kiesőnek várják a fogadóirodák, de Horvátország döntőzésében nagyon bízok! Pontszám: 9.5/10.

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top