ESC Hungary

Napi Eurovízió 2019

Napi Eurovízió 2019: Litvánia

Litvánia 1994-ben küldött először énekest az Eurovízióra, akkori indulójuk azonban 0 ponttal az utolsó helyen zárt. Legjobb helyezésüket 2006-ban az LT Unitednek köszönhetik, akik végül a 6. helyen fejezték be a versenyt. Tavalyi indulójuk, Ieva „When we are old” című dala 12. lett Lisszabonban.

Az ország 1999 óta nemzeti válogatót rendez a képviselője megtalálására, mely mindig hosszú heteket vesz igénybe. Idén a közönség és a zsűri egyhangú véleménye alapján a 28 éves Jurij Veklenko utazhat Tel-Avivba, ahol a „Run with the lions” (Fuss az oroszlánokkal) című dalt fogja előadni. Jurij eredeti keresztneve Jurijus, de mivel ennek a névnek a pontos kiejtése sok külföldi számára gondot okozott (legtöbben „Jury Juice”-nak ejtették), így a rövidítés mellett döntöttek. Az énekes 1990. július 6-án született Klaipėdaban, litván és ukrán vér csörgedezik az ereiben. Zenész családban nőtt fel, családtagjai között sok az énekes, de tehetségét leginkább édesanyjától örökölte, akinek javaslatára zeneiskolába került. 14 éves korában a helyi templomi kórus tagja lett, ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével. Az éneklés iránti szenvedélye egy zarándokút alkalmával kezdődött, amikor testvérével egy francia kolostort látogatott meg. A Klaipėdai Egyetemen turisztikai szakon szerzett diplomát, majd Vilniusba költözött. Itt először egy call centerben dolgozott, jelenleg pedig informatikai szakemberként keresi a kenyerét. Annak ellenére, hogy több zenés műsorban remek eredményt ért el, a zenére csak hobbiként tekint. Az Eurovízióra már többször is szeretett volna kijutni, 2012-ben szólóban, majd pár évvel később a Rolikai együttessel szerepelt a litván nemzeti válogatóban, 2017-ben pedig az extravagáns Lolita Zeroval láthattuk a színpadon. 2013-ban és 2015-ben félig-meddig valóra vált az álma, Andrius Pojavis és Monika&Vaidas háttérénekeseként felléphetett a Svédországban és Ausztriában megrendezett fesztiválon.

A „Run with the lions” című dalt Eric Lumiere, Ash Hicklin és Pele Loriano írta. Ash Hicklinnek nem ez az első Eurovíziós szerzeménye, az ő nevéhez fűződik Tom Dice és Axel Hirsoux dala is. A verseny szabályzata szerint a szeptember 1. előtt nyilvánosságra hozott dalok szabálytalanok, az idei litván dal azonban annak ellenére sem került diszkvalifikálásra, hogy a demó verziója 2018. márciusában felkerült az egyik dalszerző Soundcloudjára. A dal arról a fajta szabadságérzetről szól, melyet az ember akkor él át, amikor végre legyőzi a félelmeit és megvalósítja az álmait. Mindannyiunkban benne van a vadállat, az égő vágy, mely arra késztet minket, hogy mindent megtegyünk a boldogságunkért.

Személyes vélemény: Nagyon örülök Litvánia idei választásának, azt gondolom Jurijus teljesen megérdemelten nyerte a maratoni hosszúságú nemzeti válogatójukat. A „Run with the lions” nálam a Top 10-ben van és bár a fogadóirodák egyáltalán nem tartják továbbjutásra esélyesnek, nem szabad elfelejteni, hogy a litvánok ennél sokkal rosszabb dalokkal is döntőztek már. Persze nincsenek illúzióim, mivel nagyon erős elődöntőbe kerültek, de egy kis szerencsével meglehet a továbbjutás. A nemzeti döntős produkcióba nem igazán tudok belekötni, szerintem a dal, élő éneklés és a színpadkép is rendben van, a magas hangok viszont bánthatják azok fülét, akik először fogják hallani a dalt. Pontszám: 9/10.

https://www.youtube.com/watch?v=ut-0TaybLRE

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top