ESC Hungary

Napi Eurovízió 2019

Napi Eurovízió 2019: Svédország

Svédország eddig 58 alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. 1958-ban csatlakoztak a versenyhez, hatszor győztek, kétszer lettek utolsók és csak egyszer nem jutottak döntőbe. Tavalyi indulójuk, Benjamin Ingrosso a 7. helyen végzett.

Az ország nemzeti döntője a Melodifestivalen, melyet először 1959-ben rendeztek meg és ma már Svédország legnézettebb show műsora. A korábbi évekhez hasonlóan most is a közönség és egy nemzetközi zsűri választotta ki a győztest, aki a 36 éves John Lundvik lett. Óriási győzelmet aratott, a zsűritől maximum pontot kapott és a közönségszavazást is megnyerte.

John Hassim Lundvik énekes, dalszerző, volt rövidtávfutó, 1983. január 27-én született Londonban. 1 hetes volt, amikor egy svéd család örökbe fogadta, vér szerinti szüleivel sosem találkozott. Hat évig éltek Londonban, majd visszaköltöztek Svédország Växjö városába. John 2010-ben kezdte zenei pályafutását, amikor az a megtiszteltetés érte, hogy Jörgen Eloffsonnal megírhatta a „When you tell the world you’re mine” című dalt Viktória svéd királyi hercegnő esküvőjére. Több svéd és külföldi énekessel dolgozott együtt, 6 kislemeze jelent meg és filmzenéket is szerzett már. 2018-ban a „My Turn”-nel részt vett a Melodifestivalen műsorában, ahol a döntőben a harmadik helyen végzett. Az idei Eurovízióra két szerzeménnyel érkezett, ugyanis ő a társszerzője Michael Rice dalának is. A „Bigger than us”-t eredetileg John énekelte volna, de az SVT kérésére végül lecserélte, így az végül a britek tehetséges fiatal énekeséhez került. John atletikus alkat, korábban rövidtávfutó volt, 8 aranyérmet nyert különböző svéd versenyeken. 2016-ban ő írta és énekelte hazája hivatalos olimpiai dalát, az „All about the games”-t.

A „Too late for love” (Túl késő a szerelemhez) szerzői John Lundvik, Anderz Wrethov és Andreas ”Stone” Johansson. A címmel ellentétben John pont arra akarja felhívni a figyelmet, hogy soha nincs késő a szerelemhez. Az énekes még ha kicsit naivan is, de a szíve mélyén hisz abban, hogy minden problémára a szerelem a legjobb megoldás.

Személyes vélemény: Nem követtem a Melodifestivalent, de ha tényleg ez a dal volt a legjobb, akkor bele sem merek gondolni milyen lehetett a többi. Jót sajnos nem tudok róla írni, rosszat pedig nem akarok. A zsűrinél valószínűleg elsők lesznek és a közönségnél is biztos jobb helyen fognak végezni, mint tavaly, így mindenképp a Top 5-be várom őket. Pontszám: 0/10.

https://www.youtube.com/watch?v=iEEuG5XML-A

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top