ESC Hungary

Napi Eurovízió 2020

Napi Eurovízió 2020: Dánia

Dánia először 1957-ben vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol a harmadik helyen végeztek. Az első győzelem nem váratott sokáig magára, 1963-ban Grethe és Jørgen Ingmann párosa a „Dansevise” című dallal hozták el az első helyet. 1966 és 1978 közötti szünet után Dánia újabb győzelme egészen 2000-ig váratott magára, amikor az Olsen Brothersnek és a „Fly On The Wings Of Love” című dalnak köszönhetően ismét az északi ország adott otthont a versenynek. Legutóbbi győzelmüket 2013-ban aratták, amikor a zsűri és a közönség abszolút kedvence Emmelie de Forest lett „Only Teardrops” című dalával.

Ben & Tan, vagyis Benjamin Tsimalona Rosenbom és Tanne Amanda Balcells igazán nemzetközi párost alkotnak. Ben édesanyja német, édesapja malgasi származású, Tan pedig dán és spanyol szülők gyermeke. Mindketten Dániában élnek és 2019-es X-Faktor során ismerték megy egymást. A műsor alatt sokszor zenéltek együtt, így nem volt kérdés, hogy együtt fogják folytatni karrierjüket.

Daluk legfőbb üzenete az életigenlés. Merjünk igent mondani a minket megtaláló kihívásokra, szeressük az életet. Írjunk történeteket, amiket majd idős korunkban visszaidézünk.

Sajnálom, hogy egy ilyen pozitív hangvételű dalocska nem kap esélyt, hogy elhangozzon a nagyközönség előtt. Két fiatal és tehetséges előadóról van szó, teljesen illik hozzájuk a dal, hiteles az üzenet tőlük.

(eurovision.tv)

https://www.youtube.com/watch?v=XQ5tMhQIp1E

Hány pontot adnál Dániának?

bike trail guide

About Author

Napi Eurovízió 2020: Dánia
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top