ESC Hungary

Napi Eurovízió 2020

Napi Eurovízió 2020: Franciaország

Franciaország egyike annak a 7 országnak, melyek részt vettek a legelső, 1956-os Eurovízión. A kezdeti években igen szép sikereket értek el, 1977-ben már az 5. győzelmüknek örülhettek, azóta viszont egyszer sem sikerült nyerniük. Tavalyi indulójuk, Bilal Hassani az előzetes várakozásokat jócskán alulmúlva csak a 16. helyen végzett.

Az ország legutóbbi két indulóját egy-egy nagyszabású nemzeti válogató keretein belül választották ki, de mivel az énekesek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, így a francia közmédia visszatért a belső kiválasztáshoz. A szerencse ezúttal a 31 éves Tom Leeb mellé szegődött, aki a „Mon Alliée (The Best In Me)” (A legjobb bennem) című dallal képviselte volna Franciaországot Rotterdamban. A France Télévisions egyenlőre még nem ismertette a jövő évi Eurovíziós terveit, így nem tudni, hogy 2021-ben is Tomot küldik-e Hollandiába.

Tom Leeb énekes, dalszerző, színész, humorista, 1989. március 21-én született Párizsban, művész családból származik. Édesapja humorista, édesanyja újságíró, egyik lánytestvére énekes. Tom 5 évig New Yorkban tanulta a színészetet és az éneklést, emellett itt tanult meg gitározni is. Zene iránti szeretetét édesapjának köszönheti, ő volt az, aki egész nap Frank Sinatra és Nat King Cole dalait játszotta az otthonukban. Az énekesnek 2018-ban jött ki az első dala, az „Are we too late” audio videója jelenleg 25 milliós megtekintésnél jár a Youtube-on. Első nagylemeze, a 13 pop-folk dalt tartalmazó „Recollection” tavaly jelent meg.

A „Mon Alliée (The Best In Me)” zeneszerzői a svéd Thomas G:son és Peter Boström, akik több Eurovíziós dalt írtak már, melyek közül az Euphoria a legkiemelkedőbb. A dalszöveg írásában Tom Leeb mellett közreműködött még Amir Haddad (a 2016-os francia versenyző), John Lundvik (a 2019-es svéd versenyző) és Lea Ivanne is. Tom Leeb először a párizsi Eiffel-toronynál adta elő balladáját, a dalhoz készített hivatalos videó pedig a napokban jelent meg. A „Mon Alliée (The Best In Me)” nem más, mint egy egyszerű, szerelmes ballada, mely Tom személyes tapasztalatain alapul. Egy olyan személyről szól, aki a legjobbat hozta ki az énekesből és amilyen szerelmet csak egyszer élt át életében.

Személyes vélemény: Ha jól számoltam ez G:son 15. Eurovíziós dala és valószínűleg a leggyengébb is, egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy a francia közmédia ezt győzelemre esélyesnek tartotta, szerintem annak is örülhettek volna, ha nem az utolsó helyen zárnak. Bilal tavaly a 3. helyezettem volt, Tom dala viszont óriási csalódás, szeretnék róla pozitív dolgot írni, de nem megy. A dal egyáltalán nem tetszik, a szöveg elcsépelt és repetitív, Tom hangja sem kiemelkedő és hogy őszinte legyek szerintem nem is áll jól neki ez a stílus. Megboldogult ifjúkoromban élte fénykorát a Backstreet Boys, NSYNC, Westlife stb., így nálam egész magasan van a léc, hisz az ehhez hasonló (nyálas) szerelmes balladákból már milliót hallottam korábban, így sajnos azt kell írjam, hogy ez mindenképpen a leggyengébbek közé sorolható. Ha a franciák jövőre is Tomnak szavaznak bizalmat, szerezzenek egy jó pop-rock dalt (szerintem az illene leginkább hozzá), különben megint a mezőny utolsó felében találják magukat. Pontszám: 1/10.

https://www.youtube.com/watch?v=J5SOdhXjYko

(eurovision.tv)

Hány pontot adnál Franciaországnak?

survey service

About Author

Napi Eurovízió 2020: Franciaország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top