ESC Hungary

Napi Eurovízió 2020

Napi Eurovízió 2020: Grúzia

Grúzia 2007-ben csatlakozott a versenyhez, legjobb eredményeik a 2010-ben és 2011-ben is elért 9. helyezések. Az elmúlt három évben kihagyni kényszerültek a döntőt énekeseik, bár 2017-ben közel volt Tamara, hogy a döntőbe jusson (11. helyezés). Idén Tonrika Kipianit választották ki, hogy képviselte az országot, dalának címe pedig a Take me as I am lett volna (Fogadj el úgy, ahogy vagyok). Megerősített hír, hogy jövőre is ő lesz Grúzia indulója.

A 32 éves Tornika Kipiani a grúz fővárosban, Tbilisziben született – 3 gyermek édesapja és egyébként végzett építész. Mikor 19 évesen megalapította első bandáját még nem gondolt arra, hogy énekes lesz. Amikor azonban egy újabb bandatagot kerestek (az énekest), akkor ő volt az, aki ezt a szerepet végül bevállalta.

A 2014-es, legelső grúz X Faktor nyerteseként vált igazán ismertté szülőhazájában, mentora pedig a jól ismert, Eurovíziót is megjárt Tamta volt (aki egyébként maga is részben grúz származású). 2017-ben már megpróbálta országát képviselni az Eurovízión, akkor Giorgi Bolotashvili mellett, ám ekkor nem nekik kedvezett a szerencse a You are my sunshine című dallal. 2019-ben részt vett a grúz Idol-ban, amelyet végül megnyerve egyúttal a jogot is megkapta országa képviseletére Rotterdamban.

„Hogyan akarod, hogy úgy beszéljek, mint egy angol úriember? Hova öltözzek fel úgy, hogy egy olasz? Most meg azt akarod, hogy úgy táncoljak, mint egy spanyol? Szerintem te nem szeretsz engem. Nem, nem szeretsz. Én szeretlek. Fogadj el, ahogy vagyok! De te engem nem szeretsz. Miért nem szeretsz?”

Személyes vélemény: szeretem a dalt, van egy ritmusa, egy húzása, illetve Tornike erőteljes hangja is sokat hozzátesz az élményhez. A repetitív dalszövegeket annyira nem kedvelem, de itt el tudok ettől tekinteni. Szerintem idén döntős lett volna.

https://www.youtube.com/watch?v=LjNK4Xywjc4

(eurovision.tv)

Hány pontot adnál Grúziának?

survey solutions

About Author

Napi Eurovízió 2020: Grúzia
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top