ESC Hungary

Napi Eurovízió 2020

Napi Eurovízió 2020: Lettország

Lettország az ezredforduló évében debütált a versenyen. Az ország erősen indított a dalfesztiválon, hiszen indulásuk évében már rögtön a harmadik helyen végeztek a döntőben. Ez a tendencia nem állt meg. Két évvel később 2002-ben Marie N Tallinnban megnyerte országának a fesztivál rendezési jogát az „I wanna” című dalával, így két éven át Észtország és Lettország győzelme okán a Baltikum adott otthont az Eurovíziós Dalfesztiválnak. A 2010-es években már nem voltak ilyen szerencsések. 2015-ig nem voltak ott a döntőkön, addig amíg Aminata a „Love injected” című dalával a finálé 6. helyére tornázta fel magát csodás hangjával.

A 2020-as évben Samanta Poļakova (művésznevén: Samanta Tina) képviselte volna az országát a Still Breathing (Még lélegzem) című szerzeményével. Samanta a lett nemzeti döntők oszlopos tagja volt. A 2010-es években szinte mindegyik döntőben jelen volt. Jellemző volt, hogy őt tartották a győztesnek, viszont gyakran a második hely jutott neki. 2016-ban a Supernovára átnevezett döntőjükbe is benevezett két dalával, viszont ez nem hozta meg neki a várt sikereket, aztán jött 2020. Samanta dala a Still Breathing 125 pályaműből bekerült a legjobb 25-be, azon belül is a legjobb 8-ba akik a döntőben szerepelhettek. Samanta Tina 2020 februárjában, a hosszú küzdelmek után, sikerült megnyernie a lett nemzeti döntőt.

Samanta a szerzeményével az év női jogainak képviselője. Dalában megvan az erő, a tökéletes női magabiztosság. Számának üzenete mindenkinek szól. Mindenkinek aki úgy érzi, hogy bármiféle nemi elnyomásban vagy megkülönböztetésben él. Állj fel, élj, ne hagyd, hogy elnyomjanak! Nőj erősre!

Dalának egy részlete nyersfordításban:

De még mindig lélegzem
Még mindig lélegzem.
Nem bánok semmit
Nem nézek vissza.

Akkor is elmegyek
Azért is elfutok
Futok egészen a végéig.
Elég erős ahhoz, hogy elvegye
meg fogom csinálni
A sors a kezemben van.

A dal már első hallásra meghökkentő lehet. Mind az előadásmód, mind a koreográfia. Első hallásra nem voltam oda a dalért, bár hirtelen nem is tudtam felfogni, hogy mit látok. A dal viszonylag lassú kezdéssel indít és gyönyörűen építkezik Samanta eszméletlen hangjával, aztán a refrén után jön a drop. Számában ezek mellett találkozhatunk egy rövidke rap betéttel is, ami szerintem még jobban csak színesíti a dalt. A számnak van mondanivalója, az énekesnő iszonyatos énektudással rendelkezik, jókedvű is, de emellett figyeljünk rá, hogy ez nem csak egy szám amire tudunk tombolni mint Samanta Tina, hanem hallgassuk is és értelmezzük!

Az idei évben az egyik kedvenc dalom lett, de a versenyen nem tudnék neki 20-dik helynél jobbat jósolni, még úgy sem, hogy nálam bőven a top 15-ben van. Persze Európa kiszámíthatatlan, bármi megtörténhetett volna!

https://www.youtube.com/watch?v=ELr6U2fOrnE

(eurovision.tv)

Hány pontot adnál Lettországnak?

picture polls

About Author

Napi Eurovízió 2020: Lettország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top