ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Ausztria

Ausztria 52-szeres Eurovízió résztvevő. 1957-es indulásuk óta kétszer nyertek (1966, 2014), négyszer pedig nulla ponttal zártak (legutóbb épp házigazdaként 2015-ben; érdekesség hogy Németország is nullás lett abban az évben, de a pontegyenlőségi szabály miatt, mivel Ausztria előrébb volt a döntő rajtsorrendjében, ezért ők lettek az utolsó előttiek). Vincent Bueno-t 2019-ben az osztrák ORF közmédia választotta ki a 2020-as Eurovízióra, de a pandémia miatt elhalasztott fesztivál után kapott egy újabb esélyt kijutni Rotterdamba.

A filippínó származású Vincent Bueno 1985-ben született Bécsben. Édesapja egy rockzenekar frontembere volt, ez inspirálta őt is, hogy megtanuljon játszani hangszereken. 11 éves korában már játszott zongorán, gitáron és dobon is. Ezzel a tehetséggel támogatva vágott bele a profi karrierbe 2003-ban, ezért beiratkozott a Bécsi Konzervatórium musical szakára. Az osztrák közönség előtt a Musical! The Show című ORF-es tehetségkutatóban mutatkozott be. A családi gyökerei révén egyébként a Fülöp-szigeteken is szerepelt egy televíziós showban, az All-Star Sunday Afternoon Party XV 2010-es évadában. Mielőtt visszatért volna szülőföldjére, Ausztriába, kapott egy lemezszerződést is. Az idei, Amen című dalában végre megcsillogtathatja a tenor hangszínét vibrato-val fűszerezve.

Azt hiszem… Igen, azt mondtad hogy itt az ideje pihentetni a szerelmünket. Talpig feketében hagytad el a környezetem. Sosem gondoltam hogy eltemetsz engem és magad is. Nem, sosem gondoltam hogy meghalhatunk. De ámen, ámen! Mondd el hogy tényleg ezt akartad? Ez az amit akarsz? Lefogadom, hogy ez csak egy újabb temetés neked. De nekem ez jelenti a véget. A rezesbanda épp a „túl korán ment el” című számot játssza. Sosem gondoltam hogy eltemetnél engem. És még meg sem próbáltál megmenteni minket. Minden együtt töltött idő hazugságon alapult.

Szerintem az idei szezon legjobb balladáját hozza Ausztria. A tavalyi dala túlságosan is a mesterkélt musical világába vitt, ami nem az én stílusom. Jót tett neki hogy kapott egy évet arra, hogy egy igazán ütős és őszinte dalt hozzon össze. A videó egyszerű de trükkös is, érzelmekkel teli. Valószínűleg egyedül fogja betölteni a színpadot, legfeljebb egy ajtó és egy varjú lesz megjelenítve a színpadon. Az én listámon az ötödik helyen áll. Nem fogom temetni a dalát, remélem tényleg meglesz a top 5 a döntőben!

(eurovision.tv, ORF)

About Author

Napi Eurovízió 2021: Ausztria
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top