ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Ciprus

Az 1981-ben debütáló Ciprus eddig 36 alkalommal vett részt az Eurovíziós Dafesztiválon. Az új évezred elején nem tartoztak a legsikeresebb országok közzé: bár 2002-ben és 2003-ben rendre a 6. és 5. helyen végeztek, azonban 2006 és 2009 között egyetlen alkalommal sem jutottak a döntőbe énekeseik. Az igazi áttörést a tüzes Eleni hozta meg a Fuego-val, amikor Netta után a 2. helyen végzett 2018-ban. Hasonló receptet bevetve küldték Tamtát az izraeli versengésre 2019-ben, azonban akkor már csak a 13. helyre volt elég a hasonló stílusban íródott Replay. Tavaly Sandro-t választotta a ciprusi TV, hogy az országot képviselje, azonban a vírus miatt elmaradt versenyen nem vehetett részt, idén pedig új előadót választottak – a 26 éves Elena Tsagrinou-t.

Elena énekesnő, színésznő és egyben televíziós műsorvezető is. 2013-ban csatlakozott az OtherView csapathoz, miután korábbi énekesnőjük otthagyta a bandát. 2014 januárjában jött ki az együttes első dala, melyet ő énekelt fel, a „What You Want”. Pár hónappal később újabb produkcióval jelentkeztek, mely a „O giros tou kosmou” (A világ körül) címet kapta. Közben ezzel párhuzamosan mentorként is közreműködött a Just the 2 of Us tehetségkutató műsorban. 2015-ben is nagyon aktív volt a banda: 4 újabb dalt jelentettek meg. A 2016-os és 2017-es The Voice of Greece produkcióban a műsorvezetésbe is belekóstolt: a műsor alatt a backstage-ből jelentkezett. 2018-ban Elena úgy döntött, hogy inkább szólókarrierjére koncentrál és 5 év után otthagyta a csapatot.

Legelső szóló dala 2018 nyarán jött ki és a „Pame Ap’ Tin Arhi’” címet viselte, valamint nem sokkal később angolul is megjelent, „Summer Romance” (Nyári románc) címmel. A dal szövegét Nikos Moraitis írta, míg a dallamot az a Dimitros Kontopoulos szerezte, aki az Eurovíziós-közegben nagyon otthonosan mozog.

Idén Philipp Kirkorov mellett ő az egyik szerzője Natalia Gordienko „Sugar” című dalának, de a korábbi években többek között szintén részt vett eurovíziós művek megalkotásában: Görögország 2009 (Sakis Rouvas – This is our night), Azerbajdzsán 2013 (Farid Mammadov – Hold me), Oroszország 2016 (Szergej Lazarjev – You are the only one).

Elenának később több szóló műve is megjelent, valamint folyamatos fellépője volt a ciprusi Fantasia Live nightclub rendezvényeknek is.

2020 novemberében derült ki, hogy Ciprus 2021-ben már nem Sandro-t indítja az Eurovízión, hanem Elenát. Az énekesnő dala az „El diablo” (Az ördög) címet viseli, emiatt pedig Ciprusban kisebb botrány robbant ki. Úgy vélték, főként egyházi körökben, hogy a dalt nem szabad nevezni az Eurovízióra annak szövege miatt („Szerelembe estem/Szerelembe estem/A szívemet az ördögnek adtam”). A dalt teljes mellszélességgel támogatja ugyanakkor mind a ciprusi kormány, mind a köztelevízió, valamint a ciprus lakosok jó része is, és elutasítják a vádakat, miszerint Istent káromló dal lenne.

A szerzői csapatban találjuk Laurell Barker-t, Jimmy „Joker” Thornfeldt-et, Thomas Stengaard-ot és OXA-t is. Közülük hármuknak is elég nagy tapasztalatuk van már az Eurovíziós dalok kapcsán:

  • Laurell Barker: közreműködött az alábbi dalok megalkotásában: Svájc 2018 és 2019 (ZiBBZ – Stones, Luca Hänni – She got me), Németország 2019 (S!sters – Sister), Egyesült Királyság 2019 (Michael Rice – Bigger than Us), Lengyelország 2020 (Alicja Szemplinska – Empires).
  • Jimmy „Joker” Thornfeldt: az idei san marinoi (Senhit – Adrenalina) valamint svéd (Tusse – Voices) dalok mögött, mint közreműködő áll.
  • Thomas Stengaard: ő volt az egyik megálmodója és megalkotója a 2013-as nyertes dán dalnak (Only Teardrops, melyet Emmelie de Forest adott elő) valamint Jimmyvel egyetemben ő is részt vett az idei san marinoi dal megalkotásában.

„Ma este egy buliban fogunk lenni – úgy fogunk lángolni, mint az elszabadult tűz. Sokkal jobban, mint a sriracha a testünkön – taco, tamale – ez az én formám.  A csípősek megolvasztják a határaimat, így ma mindenképp egy buliban fogunk lángolni. Úgy érzem majd veled a pokolban, mintha a mennyországban lennék. Mama mama szita, mondd meg nekem, mit tegyek. Áthágom a szabályokat! Szerelembe estem és odaadtam a lelkemet az ördögnek. Feladtam, mert azt mondja, az angyala vagyok, az angyala vagyok!”

Kétség nem fér hozzá – első hallásra bemászik az ember bőre alá az „El diablo” annak ritmusossága és könnyen dúdolható szövege miatt. Szerintem biztosan döntős dal lesz, ám azt nem látom magam előtt, hogy ezzel a dallal megnyerné a versenyt Elena. Ha a Fuego nem volt elég ehhez, akkor ez sem lesz. Ti szeretitek a dalt? Szerintetek hol fog végezni?

https://www.youtube.com/watch?v=mk4amZlPa4g

(eurovision.tv, wikipedia.org, wiwibloggs.com)

About Author

Napi Eurovízió 2021: Ciprus
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top