ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Észtország

Tavaly is Uku Suviste képvielte volna a balti országot Rotterdamban. Néhány országtól eltérően nem automatikusan kapta meg a részvétel jogát – egy helyet biztosítottak számára a 2021-es Eesti Laul-ban. Márciusra kiderült hogy idén is megnyeri a versenyt és ezzel eldőlt hogy ismét megszerezte az indulás jogát.

Uku jól ismert hazájában, énekesként, szövegíróként és zeneszként is. Tallinban nőtt fel, édesapja TV producer, édesanyja pedig az Észt Hadsereg főparancsnokságán dolgozik. Bár tanulmányait informatikai rendszeradminisztrátor szakon végezte, ezután mégis az USA-ban tanult éneklést és zeneszerzést (a nívós massachusettsi Berklee College of Music-ban).

2011-ben az UNICEF észt nagykövete lett, a következő évben pedig együttmőködött a hadsereggel a Võitmatu (Legyőzhetetlen) című dalban, melyet az Afganisztánban szolgáló észt katonáknak ajánlott.
Karrierje és ismertsége is nőtt, zenés színházi szerepek is megtalálták, több nemzetközi fesztivál részvevője is volt (pl. New Wave).

2018-ban részt vett az orosz The Voice-ban, ahol a középdöntökig jutott, mentora az ukrán eurovíziós sztár Ani Lorak volt. Az Eurovízió egyébként sem idegen tőle, többször részt vett az Eesti Laul észt nemzeti döntőn. Emlékezhetünk rá például tavalyról, amikor 2-ik helyezést ért el a Pretty Little Liar című dalal. Az észt napilap, a Kroonika a legszexisebb észt férfinak választotta legutóbb. Szabadidejében legszívesebben teniszezik.

Idei dala is Sharon Vaughn zeneszerzővel készült. Vaughn irta a tavalyi dalt is (What love is). Idén is erősen támaszkodik a zenés színház hagyományaira, bár modernebb, poposabb kiadásban.

A rotterdami színpadon egészen biztosan nem okoz majd csalódást, igazi fesztiváldal, mintahogyan Uku sem, hisz színpadi karizmája megkérdőjelezhetetlen.

https://youtube.com/watch?v=QC06nyML2xg

(eurovision.tv)

About Author

Napi Eurovízió 2021: Észtország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top