ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Grúzia

Grúzia 2007-ben indult először az Eurovízión, miután a versenyt szervező EBU feloldotta a 40 országos létszám korlátot. Történetüket nagyban meghatározta a politika és a szomszédai. 2008-ban a Dél-oszétiai háború miatt nem is akartak küldeni versenyzőt az agresszor Oroszország fővárosába, a 2009-es fesztivál helyszínére. Végül a nemzeti döntőn a legendás „We Don’t Wanna Put In” című dalt az EBU zárta ki a dalszöveg miatt. A 2009-es Junior Eurovízió megnyerése elegendő elégtétel volt nekik ahhoz, hogy ne forduljanak el végleg a dalfesztiváltól. Kétszer is sikerült elcsípniük a 9. helyet a döntőben, viszont a nagyon etnós dalaik nem tudtak átjutni az elődöntőből. Tornike Kipiani tavaly már le akarta tenni a névjegyét az Eurovízió színpadán, viszont az idei dalára kapott első reakciók után önálló életre kelt a személyisége a facebookon. A vihar után azt nyilatkozta, hogy sok fordítási hiba miatt lett az a két poszt felfújva. Csak a gyűlölködőknek szólt, akik rossz dolgokat írtak neki. „Az Eurovízió egy nagyon menő verseny, nagyon barátságos, békés, és teli van szeretettel, békével, szabadsággal.” Szóval lássuk, ki is ez az énekes!

Tornika Kipiani 33 éves, 3 gyermekes családapa Tbilisziből. 19 évesen alapította meg első együttesét, de akkor nem gondolta, hogy valaha énekessé fog válni. Végül énekest kerestek az együttes számára és épp rá esett a választás. 2014-ben megnyerte a helyi X-Faktor első évadát, ahol a grúz-ciprusi származású Tamta (ESC 2019) volt a mentora. 2017-ben benevezett a grúz válogatóra a „You Are My Sunshine” című indusztriális techno számmal, de nem volt elég jó a győzelemhez. 2019-ben a grúz Megasztárt megnyerte, ezzel együtt az Eurovíziós szereplést is.

Napfény, meg akarlak érinteni. Fújó szél, látni akarlak. Meg akarlak érinteni, nézni, veled akarok lenni. Óceán, hallani akarlak. Hegy, érezni akarlak. Mindenhol ott vagy, ahol én. Mindenben benne vagy, amit teszek. Szerelmem, veled akarok lenni.

Tornike szerezte a szöveget és a zenét is. Egyáltalán nem komplex a dalszöveg, a ritmus sem idegesítően gyors, sőt kicsit talán keringőt lehet beleképzelni. Én simán elhinném, hogy a pandémia miatti lezárások lassították le a szerelmi erejét. A második, erősebb elődöntőben jobbnál-jobb dalok lesznek, viszont a „You” nagyon meg fogja törni a verseny ritmusát. Szerencsére a szerb hurrikánok után lesz idő kimenni a konyhába egy pohár vízért, hogy utána átérezzük az albán karmát. Nálam stabilan a 39. helyen áll ez a dal. Az Unibet jelenleg 100-szoros pénzt ad, ha netalán mégis megnyerné a második elődöntőt.

(eurovision.tv)

About Author

Napi Eurovízió 2021: Grúzia
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top