ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Horvátország

Horvátország 1961 és 1991 között Jugoszlávia tagállamaként vett részt az Eurovízión. A tagállamok közül ők voltak a legsikeresebbek, az ország egyetlen győzelmét 1989-ben a Riva együttes szállította nekik. A horvátok független országként 1993-ban debütáltak, sikereiket főleg a ’90-es években érték el. Déli szomszédunk az elmúlt 11 évben nem sok sikernek örülhetett, hiszen csak 4 indulójuk jutott tovább az elődöntőből, melyek közül Jacques Houdek 13. helye a legkiemelkedőbb. 2012 és 2018 között a HRT belső kiválasztással nevezte meg az indulóját, 2019-től kezdve pedig a “Dora” nevű műsor győztese utazhat a fesztiválra. A tavalyi versenyt Damir Kedžo nyerte, de a HRT idén nem adta meg neki az újabb esélyt, így az énekes végül a szervezők ösztönzése ellenére nem nevezett a műsorba. A Dora 2021 mezőnyében 14 előadó vett részt, Tony Cetinski és Nina Kraljić visszatérőként szerepelt. A drámákkal teli döntőt a zsűri és a közönség egybehangzó véleménye alapján végül a 22 éves Albina Grčić nyerte.

Albina 1999. február 6-án született Splitben. Zene iránti szeretete egész pici korában kezdődött. Karrierjét családja a kezdetektől fogva támogatta, szülei ösztönzésére tanult meg zongorázni is. A nagyközönség az X Factor Adria második évadában láthatta először. A válogatóból továbbjutva a producerek Albinát egy lánycsapatban szerették volna látni, ezt azonban ő elutasította, így kiesett. 2019. decemberében részt vett a The Voice horvát változatának harmadik évadában, melyben a harmadik helyen zárt. A műsor után szerződést kötött a Universal Music Croatia-val. 2020. október 16-án jelent meg debütáló dala, az „Imuna na strah”. Kedvenc külföldi énekesei Dua Lipa és Christina Aguilera, Horvátországból pedig Oliver Dragojević munkásságáért rajong leginkább. Az Eurovíziót már gyerekkora óta követi, legnagyobb kedvence az Euphoria.

Horvátország idei Eurovíziós dalának a címe „Tick-tock” (Tik-tak). Dalszerzők: Tihana Buklijaš Bakić, Max Cinnamon, Branimir Mihaljević (ő írta Horvátország 2010-es és 2018-as dalát is). A dal jelen esetben egy boldogtalan, hazugságokkal teli párkapcsolatról szól, melyből legjobb kilépni, elfelejteni a múltat és továbblépni. Tágabb értelemben vett üzenete, hogy ne vegyük magunkra a negatív véleményeket, ne törődjünk a szociális médián keresztüli támadásokkal, illetve kerüljük a mérgező kapcsolatokat. Albina egy interjúban elmesélte, hogy karrierje során őt is gyakran támadták a Twitteren, de ma már nem foglalkozik a rosszindulatú véleményekkel, helyette mindenben a pozitívumot keresi és még a nemzeti válogató utáni drámák sem tudták kihozni a sodrából. Bár korábban az ehhez hasonló incidensek nagyon megviselték, ma már nem szentel nekik túl nagy figyelmet és csak a karrierjére koncentrál. Albina a zenében megtalálta a boldogságát és keményen dolgozik az álmai elérése érdekében.

Személyes vélemény: Nagyon sajnálom, hogy Damir nem kapott egy második esélyt, szerintem egy minőségi balkán balladával igazán kitűnhetett volna az idei mezőnyből. Mondjuk így sem lehetek csalódott, mert Albina dala szerelem volt első hallásra, a Tick-tock az előkelő 3. helyet foglalja el a toplistámon. Nagyon szeretem az ilyen csajos diszkó zenéket, ráadásul nálam mindig óriási piros pont, ha az énekes táncol is fellépés közben. Albina 10. előadóként lép fel az első elődöntőben, Tix után és a Hooverphonic előtt. Ebben az elődöntőben szerintem csak Málta és Svédország továbbjutása biztos, a többi 50-50%. Horvátországnak több konkurenciája is van, Ciprus és Izrael is hasonló stílusú pop, illetve dance dalokat hoz, de Albina szerintem az utolsó helyek egyikén képes lesz bejutni a döntőbe. A közönség nagy valószínűséggel szeretni fogja és szerintem a zsűri sem fogja lepontozni. Albina színpadképéért Marvin Dietmann felelős, aki idén még 5 ország színpadképét tervezi. A fogadóirodák az elődöntőben 10., a döntőben 22. helyre várják Horvátországot, én viszont úgy gondolom, hogy ennél előrébb fog végezni. A nemzeti döntős fellépésén Albina bizonyította, hogy jól mozog a színpadon és emellett jól is énekel, a koreográfiára sem lehet panasz, viszont az előre felvett vokál engem nagyon zavar. Tudom, hogy idén ez megengedett az Eurovízión és nagyon sok ország használja a nemzeti válogatók során is, de nekem akkor is égnek áll a hajam tőle!!! Rokoért a mai napig fáj a szívem, remélem Albina nem jut az ő sorsára. Pontszám: 10/10. Tippem: Döntő 15. hely.

https://www.youtube.com/watch?v=lT277q29VpE

(eurovision.tv)

About Author

Napi Eurovízió 2021: Horvátország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top