ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Izrael

Izrael eddig negyvenkét alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Első előadójuk, Ilanit mindjárt egy 4. helyezést szállított nekik 1973-ban. A győzelemre nem kellett sokat várniuk, hiszen már 1978-ban nyerni tudtak, így a következő évben Jeruzsálem adott otthont a versenynek, melyet ismét Izrael képviselője nyert, de másodszor már nem vállalták a rendezést, sőt végül részt sem vettek rajta, mert a verseny dátuma egybeesett egy izraeli nemzeti ünneppel. Később 1984-ben és 1997-ben sem vettek részt hasonló okból. 1998-ban Dana International, majd 2018-ban Netta is győzni tudott, így az ország eddig már 4-szer örülhetett győzelemnek. Érdekesség, hogy idáig mindig húszévente rendezte Izrael a dalfesztivált. Az ország 2015 óta a Rising Star tehetségkutató műsor győztesét küldi az Eurovízióra, idén a tavalyi győztest, Eden Alene-t láthatjuk a rotterdami színpadon.

Eden 2000. május 7-én született Jeruzsálemben, etióp felmenőkkel rendelkezik, ő az első Etióp származású szólóénekes az Eurovízió történetében. Mint ahogy „Roots” című dala is sugallja, nagyon büszke a gyökereire. Két éves volt, amikor szülei elváltak, azóta nem látta édesapját, viszont édesanyjával nagyon jó a kapcsolata. 11 éves kora óta énekel, tinédzserként tagja volt egy gyermekkórusnak, emellett 11 éven keresztül balettozott. 2017-ben jelentkezett az izraeli X Factor harmadik évadába, amelyet 2018. januárjában meg is nyert. Ő az egyetlen előadó Izraelben, akinek mindkét tehetségkutatót sikerült megnyernie. 2018. decemberében jelent meg első szóló dala, a „Better”, melyet a 2019-es „When it comes to you” követett. Legkedveltebb előadói Beyoncé, Jennifer Hudson és Chris Brown, de nagyon szereti még az arab folkzenét, a gospelt és az operát is. Eden tavaly a „Feker Libi” (Kedvesem) című dalt adta volna elő, az idei dalának a címe „Set me free” (Szabadíts fel). Az izraeli közönség 3 dalból választhatta ki kedvencét, és a „Set me free” óriási győzelmet aratott, a szavazatok 71%-át kapta. Bár hazájában nagy kedvencnek bizonyult, a nemzetközi rajongók tetszését mégsem sikerült elnyernie, így a dalhoz később készült egy új változat, Eden ezt fogja előadni Rotterdamban.

A „Set me free dalszerzői Amit Mordechay, Ido Netzer, Noam Zlatin és Ron Carmi. Eden az első elődöntő 12. fellépője lesz, Belgium után és Románia előtt lép fel. A dal meglepő módon szinte ugyanarról szól, mint a horvát, egy se veled, se nélküled kapcsolatról énekel nekünk Eden, ami nem volt számára más, csak egy börtön és melyből jobbnak látta kilépni.

Személyes vélemény: Megmondom őszintén, rettenetesen csalódott voltam, amikor nem az „Ue la la”-t választották, de idővel megkedveltem a „Set me free”-t is. Kicsit aggódtam az új verzió miatt, de úgy gondolom, hogy nagyon jót tett ennek a dalnak az újítás. A fogadóirodák jelenleg nem tartják továbbjutónak, épp a hasonló stílusú és üzenettel rendelkező horvát dal áll előttük a 10. helyen. Én is azt gondolom, hogy ez a két ország között nagy küzdelem lesz az utolsó továbbjutó helyekért, de úgy érzem, hogy végül mindketten továbbjutnak majd. Eden nagyon jól énekel és táncol, emellett nagyon jó a színpadi jelenléte, ezt a zsűri szerintem mindenképp értékeli majd. Az Eurofanok nem fogadták túl jól a dal eredeti verzióját, viszont az új változat úgy tűnik jobban bejön nekik, így szerintem a közönség is támogatni fogja. Eden nagyon tehetséges, karizmatikus, de ezzel a dallal nem hiszem, hogy túl jó eredményt érne el. A tavalyi dalát nem szerettem, de az ideit nagyon szívesen hallgatom, bár nem fért be a Top 10-embe. Pontszám: 9/10. Tippem: Döntő 16. hely.

https://www.youtube.com/watch?v=9nss3FsrgJo

(eurovision.tv)

About Author

Napi Eurovízió 2021: Izrael
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top