ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021: San Marino
Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: San Marino

Valentina Monetta, Serhat és Senhit – igen, a mai ország San Marino! A mindössze 61 négyzetkilométer nagyságú mini állam 2008 óta vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, a döntőket azonban rendszeresen elkerülték előadóik. Legelső indulójuk, a Miodio az elődöntő utolsó helyén végzett, ezt követően 2009-ben és 2010-ben sem vettek részt a versenyen, pénzügyi gondokra hivatkozva. Az ország 2011-ben tért vissza az Eurovízióra, ekkor Senhit-et választották ki az ország képviseletére, aki sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az immáron négyszeresen is indított Valentina Monetta 2014-ben megtörte az átkot és a 10. helyen ugyan, de a fináléig menetelt. Ezt követően 2019-ig kellett újra várniuk, amikor Serhat és a Say Na Na Na-val újra belekóstolhattak a döntőbe jutás érzésébe. Tavaly (és idén is) Senhit-re esett a választás, az aktuális dal az Adrenalina címet viseli.

Senhit 1979-ben született az olasz Bolognában. Zenei karrierje elég korán kezdődött: olyan musicalekben vehetett részt Németországban és Svájcban, mint a Fame, az Oroszlánkirály vagy a Hair. 2002-ben visszatért Olaszországba, ám egészen 2006-ig kellett várnia debütáló albumának megjelenéséig, melyet 2007-ben már második albuma követett. 2011-ben már részt vett az Eurovízión, ugyanis a mikroállam köztelevíziója őt választotta ki az ország képviseletére. Bár az elődöntőben a zsűri és a közönség összesített pontjai alapján a 16. helyen végzett, a zsűri listán a 8. helyről továbbjutott volna, ám a közönség az utolsó helyre tette az énekesnőt, így tehát ez a lehetőség akkor elúszott.

Senhit imádja a divatot. Mindig divatosan öltözködik és rengeteg különböző színű kiegészítőt visel videóiban és az Instagram posztjai is ezzel vannak tele. Sőt, saját divattippekkel is ellátja követőit YouTube csatornáján. Aktív támogatója az LMBTQ közösségnek – ruhatárában rengeteg szivárvány mintás kiegészítő és ruha található, valamint gyakran osztja meg tartalmait #pride és #proud hashtagekkel. A 2020-as Freaky! is tulajdonképpen egy univerzális, határokat nem ismerő szerelemről szóló dal. 2018-ban részt vett és fel is lépett a Bologna Pride-n. Szerinte igenis fontos felemelni a hangunkat az egyenjogúság mellett és ő ezt énekelve teszi. Bevallása szerint ha nem hívták volna meg fellépni, akkor magát hívta volna meg énekesként. 🙂

Senhit nem kicsit bevállalós és Eurovíziós rajongó: 2020 júliusa és 2021 májusa között 11 korábbi Eurovíziós dalt dolgozott fel saját stílusában – vegyesen nyertes és nem nyertes, de számára szerethető dalokat. A feldolgozások között megtaláljuk Sertab Erener („Everyway that I can”), Conchita Wurst („Rise like a Phoenix), de Netta („Toy”) dalát is. Feltűnik még a görögök 2013-as indulója is, az „Alcohol is free”, de Bilal Hassani „Roi”-ja is.

Tavaly egy online szavazás keretében a Freaky! című dalt választották neki az internetes szavazók, ám a pandémia miatt elmaradt Eurovízión nem léphetett fel. Ezzel (bár más okból), de Valentina Monetta nyomdokaiba lépett: egymást követő két évben is őt választották ki az ország képviseletére. Idei dala az Adrenalina, melyet Flo Ridaval közösen vettek fel. Egyelőre még nem tudni biztosra, hogy a híres rapper is fellép-e az énekesnővel a rotterdami színpadon, de hamarosan fény derül rá!

A dal szerzői csapatában több olyan név is szerepel, akik már nem először vannak az Eurovízión. Az idei ciprusi El Diablo-t is megalkotó Thomas Stengaard és Jimmy „Joker” Thörnfeldt is segédkezett az „Adrenalina” létrejöttében. A svéd Linnea Deb egyébként azon túl, hogy Tusse „Voices” című dalát is ő szerzi (sőt, részt vett Saara Aalto „Monsters” és Ben&Tan „Yes” megírásában) a Melodifestivalenbe beválogatott műveknél is folyamatosan megjelenik neve: a 2014-es, a 2016-os, a 2019-es és a 2021-es versenyeken is 4-4 előadónak segédkezett, sőt 2015-ben még „belefért” egy Eurovíziót nyerő dal megírása is, a „Heroes”.

„Szenvedélytől égek, gyere és figyelj rám. Azt akarom, hogy szelídítsd meg a tüzemet. Nem tudok létezni, ha nem figyelsz rám – olyan érzésem van, mint ha a testem csak a tiéd lenne, szóval kérlek baby ne hagyj most egyedül. Olyanok vagyunk együtt, mint a tűz és a benzin – gyere és gyújtsuk meg együtt. Az adrenalin magasra repít, te vagy az én adrenaliánam. Mindössze egy érintés és meggyulladok – láng vagyok, dinamit vagyok.”

Senhit tavalyi és idei dalát is nagyon szeretem, nálam egyértelműen mindkettő döntős. Nekem Flo Rida jelenléte vagy nem jelenléte semmit nem befolyásol – ez egy dögös és táncolós dal, jobb kedvem lesz tőle, ha hallgatom. A szövege nem hordoz túl mély tartalmat: ha együtt van szerelmével, akkor olyanok ketten, mint a tűz és a benzin – veszélyes páros, mert együtt mindent felégetnek. Ugyanakkor jelképezi azt is, hogy mennyire tüzes szerelmük. Szerintem idén meglesz egy újabb döntő San Marino-nak. Ti mit gondoltok a dalról?

https://www.youtube.com/watch?v=eRAN7AzEKak

(eurovision.tv, wiwibloggs.com, wikipedia.org)

About Author

Napi Eurovízió 2021: San Marino
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top