ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Spanyolország

Spanyolország 1961 óta folyamatos résztvevője az Eurovíziónak. Eddigi két győzelmük mellé négy második, egy harmadik és öt utolsó hely is társul. A 2000-ben bevezetett Big 4, illetve később Big 5 státusznak köszönhetően minden évben automatikus döntősök, így nem kell részt venniük az elődöntőben. 2019-es indulójuk, Miki bár nagy kedvencnek számított, végül csak a 22. helyen fejezte be a versenyt.

Az ibériai országot tavaly Blas Cantó képviselte volna Rotterdamban a „Universo” című dalával. Az énekest 6 előadó közül választotta ki a spanyol köztévé. A hírek szerint az RTVE-nek azért esett rá a választása, mert fiatal, sokoldalú, jó hanggal rendelkezik, profi, maximalista és ismert. A köztévé nem sokkal a tavalyi Eurovízió törlése után bejelentette, hogy 2021-ben is ő lesz a képviselőjük.

Blas Cantó 1991. október 26-án született Ricotéban. Nagyon fiatalon kezdett énekelni, 4 évesen pedig már zongorázni és trombitálni tanult. Zenei pályafutását 8 évesen egy tehetségkutatóban kezdte. A Veo Veo néven futó, gyermekek számára létrejött verseny murciai állomásán kétszer is első helyen végzett, az országos tehetségkutatót pedig egy alkalommal harmadik helyen fejezte be. Eurovízió iránti szenvedélye már tinédzser korában megmutatkozott. 2004-ben részt vett Spanyolország Junior Eurovíziós nemzeti döntőjében, ahol “Sentir” című dalával a második helyen végzett. 2009-ben Álvaro Gango, Carlos Marco, David Lafuente és Dani Fernández oldalán megalapította az Auryn nevű fiúegyüttest, mely abban az időben az egyik legkedveltebbnek számított hazájában. 3 lemezük is platina lett, a csapatot pedig Spanyolország legjobb együttesének választották. Az Auryn 2011-ben részt vett Spanyolország Eurovíziós nemzeti válogatóján, ahol “Volver” című dalukkal a második helyen végeztek. Blas a csapattal 4 albumot jelentetett meg, majd 2016-ban szólókarrierbe kezdett. Még ebben az évben részt vett a “Sztárban sztár” spanyol verziójában, ahonnan győztesként távozhatott. Első szólóalbuma, a nagysikerű “Complicado” 2018-ban jelent meg. Blas nagy állatbarát, két pomerániai törpespicc büszke tulajdonosa, melyek instagram oldalát több ezren követik.

Blas Cantó dalát a „Destino Eurovisión” névre keresztelt műsorban választották ki. A nézők a „Memoria” és a „Voy a quedarme” (Maradok) című dalok közül az utóbbit találták jobbnak, így Blas ezzel versenyez Rotterdamban. Dalszerzők: Blas Cantó, Dan Hammond, Leroy Sanchez és Dangelo Ortega. 2020 valószínűleg nem a legkedveltebb éve az emberek többségének, sok család szenvedett a pandémia miatt és Blast sem kerülték el a tragédiák. A „Voy a quedarme” személyes indíttatású dal, megírását édesapja, majd nagymamája halála inspirálta. Blas egy általa szeretett személyhez énekel, melyben megígéri neki, hogy történjen bármi, mindig mellette marad. A dalhoz készült angol nyelvű verzió, az „I’ll stay” az Eurovízió hivatalos Youtube csatornáján is elérhető.

Személyes vélemény: Engem kilóra meg lehet venni az ilyen nagyot éneklős férfi balladákkal, így nem ért meglepetésként, hogy Blast végül senki sem tudta leszorítani a listám első helyéről. A srác egy igazi őstehetség, már számtalanszor bizonyította, hogy milyen gyönyörű hanggal rendelkezik, a mezőny egyik legjobb férfihangja az övé. Már a tavalyi dalát is nagyon szerettem és a „Memoria” is nagy kedvencem volt, de úgy érzem, hogy a lassú dalok passzolnak legjobban a stílusához, így örülök, hogy végül a spanyolok emellett döntöttek. Aki szereti a spanyol zenét és a minőségi balladákat, azoknak ajánlom Blas munkásságát, szerintem nagyon sok jó dala van, én már rongyosra hallgattam mindegyiket. Spanyolország az elmúlt években mindig Top 20-on kívül végzett az Eurovízión, még az agyonhájpolt dalaikkal sem tudtak a legjobbak közé kerülni. Idén nagyon úgy néz ki, hogy a „Voy a quedarme” sem lesz túl nagy közönségkedvenc és sajnos úgy gondolom, hogy jó éneklés ide vagy oda, a zsűri sem fogja nagyon szeretni. Nincsenek illúzióim, szerintem még egy jó színpadképpel sem lesznek Top 20-on belül, de azért nagyon szorítok nekik. A dalt a megjelenése óta picit átdolgozták, az új verziót majd csak a versenyen fogjuk hallani, de marad spanyolul. Kicsit sajnálom, hogy nem az angol változat fog megszólalni Rotterdamban, nekem az egy icipicit jobban tetszik, talán mert értem a gyönyörű szöveget. A dalbemutatón nagyon tetszett az acapella indítás, remélem azt meghagyták, mert hihetetlenül romantikus, illetve meghitt hangulatot ad a produkciónak. Pontszám: 10/10. Tippem: Döntő 20. hely.

https://www.youtube.com/watch?v=qb5FXBwSx44

(eurovision.tv)

About Author

Napi Eurovízió 2021: Spanyolország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top