ESC Hungary

Napi Eurovízió 2022

Napi Eurovízió 2022: Ausztria

Sorozatunk következő részében nyugati szomszédunk indulóját mutatjuk be. Ausztria 1957-ben szerepelt először az Eurovízión, melyen Bob Martin „Wohin, kleines Pony?” című dala sajnos mindjárt egy utolsó hellyel nyitott. Az osztrákok eddigi 54 szereplésük alkalmából négyszer maradtak pont nélkül, 1966-ban és 2014-ben viszont győzelemmel térhettek haza. Az elődöntők 2004-es bevezetése óta 6 alkalommal kellett kihagyniuk a döntőt, tavalyi versenyzőjük, Vincent Bueno sem vette sikerrel az akadályt és meg kellett elégednie az elődöntő 12. helyével.

Az ORF 2017 óta belsőleg választja ki az Eurovíziós képviselőjét, ez most sem volt másképp, a szerencse pedig idén a LUM!X feat. Pia Maria duónak kedvezett, így őket láthatjuk majd Torinóban. A LUM!X név mögött Ausztria egyik legsikeresebb előadója, a 20 éves DJ és zenei producer, Luca Michlmayr bújik meg, aki a globális elektronikus zene egyik legfényesebb csillaga, fiatal kora ellenére már számos platina-és aranylemez tulajdonosa. Az előadó hazáján kívül több európai országban is ismert, dalait a Spotify-on havonta 10.5 millióan hallgatják, összesen pedig már 700 milliónál is több stream kötődik a nevéhez. Luca kiskorában gitározni tanult, de később a diszkó zene világa felé vette az irányt és 11 évesen kezdett el saját dalokat írni. 2017-ben összeállt az Eiffel 65 egyik tagjával, Gabry Ponte-val, akivel 2019-ben kiadta a nagysikerű „Monster” című dalt. Luca édesanyja olasz, emiatt a család egy ideig Torinóban élt, így a zenésznek nem lesz ismeretlen az idei Eurovíziónak otthont adó város. Pia Maria 18 éves, Tirolból származik, jelenleg a Tiroli Állami Színház alkalmazottja, korábban sminkmesternek tanult. Nagyon szeret énekelni és bár számos színpadi tapasztalattal rendelkezik, mégis az Eurovízió lesz a legelső nagy zenei megmérettetése.

A duó a „Halo” (Glória) című dallal lép fel az Eurovízión. A fiatalokat az első elődöntő 13. fellépőjeként láthatjuk majd, Dánia után és Izland előtt. Dalszerzők: Luca Michlmayr, Anders Nilsen, Gabriele Ponte, Rasmus Flyckt és Sophie Alexandra Tweed-Simmons. A dal angol nyelven szólal meg és a ’80-as, ’90-es évek dance-elektro-pop világába repít minket vissza. A dalszerzők a hosszú Covid bezártság után szerettek volna egy igazán energikus, mindenkit táncra perdítő zenét írni, így született meg a „Halo”. A dallal az előadók arra próbálják ösztönözni a mai fiatalokat, hogy legyenek hűek önmagunkhoz és bármilyen nehézségek elé állítja őket az élet, legyenek erősek, kitartóak és ragadjanak meg minden alkalmat a céljaik elérése érdekében.

Személyes vélemény: Ausztria Eurovíziós dalai finoman szólva sem tartoznak a kedvenceim közé, eddig még egy dalukat sem szerettem, így idén sem számítottam túl sok jóra tőlük. Mikor idő előtt kiszivárgott a „Halo” nem akartam elhinni, hogy tényleg ezzel indulnak, mivel a dal már első hallásra nagyon megtetszett. Az idei Eurovíziót rettenetesen gyengének találom, nincs is olyan dal, aminek igazán tudnék szurkolni, de a „Halo”-t mindenképp a jobbak közé sorolom és benne van a Top 5 személyes kedvencemben. Hogy őszinte legyek, sosem gondoltam volna, hogy egyszer Ausztria menti meg számomra az évet, de most ez is megtörtént. Az ehhez hasonló, DJ-ket szerepeltető dalok korábban nem végeztek túl jó helyen az Eurovízión (gondolok itt elsősorban a Darude és a Gromee próbálkozásokra), remélem ez a rossz sorozat most megszakad és Ausztriát újra a döntőben láthatjuk majd. Nem lesz könnyű dolguk, mert szerintem nehezen énekelhető és színpadra vihető dalról van szó, a túlzott autotune használata pedig külön megrémít, ilyen esetekben mindig az az első gondolatom, hogy az énekes gyenge hangilag. Idén (sajnos) ismét alkalmazható az előre felvett háttérvokál, ez kedvezhet az énekesnek és mivel a színpadképért is az a Martin Dietmann felelős, aki korábban több dalt is jól vitt színpadra, így Ausztria talán odaérhet az utolsó döntős helyekre. A „Halo” igazi parti dal, fülbemászó és rádióbarát, nem lennék meglepve, ha a fiatalabb rajongók körében nagyot tarolna a versenyen, a zsűritől viszont szerintem nem számíthat túl sok pontra. A dal a fogadóirodáknál jelenleg a 24. helyen áll, így Ausztria nagy valószínűséggel idén sem fog a győzelemért harcolni.

https://www.youtube.com/watch?v=tF6LY7lnVFU

(eurovision.tv)

About Author

Napi Eurovízió 2022: Ausztria
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top