ESC Hungary

Intelligent Music Project — ORLIN NIKOLOV
Napi Eurovízió 2022

Napi Eurovízió 2022: Bulgária

Bulgária 2005 óta versenyez az Eurovízión: hol nemzeti döntővel, hol belső kiválasztással küldik nevezettjüket az aktuális fesztiválra. Nem sikerült sokszor bekerülniük a döntőbe, de így is sok emlékezetes produkciót láthattunk tőlük: 2007-ben az Elitsa & Stoyan duó Water című dala volt az első, ami döntőzött és az 5. helyen végzett. 2012-ben Sofi Marinova Love Unlimited című dala az alap bolgár dalszöveg mellett 10 nyelven csempészte be a dalába azt, hogy szeretlek. 2017-ben Kijevben Kristian Kostov megnyerte az elődöntőjét, a döntőben pedig második lett. 2015-ben Junior Eurovíziónak volt a házigazdája Bulgária. 2018-ban már küldtek egy „nemzeti válogatottat”, 5 zenész állt össze az Eurovízió kedvéért. Idén majdnem egy ilyen válogatott indul az Eurovíziós Dalfesztiválon: az Intelligent Music Project.

Az együttes tehetséges művészeket gyűjtött össze, de ezúttal nem az Eurovízió kedvéért: 10 éve adták ki debütáló albumukat. Az együttes tagjai külön-külön sok más neves előadóval is együtt dolgoztak alkalmanként, TOTO, Black Sabbath, Stevie Wonder vagy Phil Collins is rajta van a dicsőség listájukon. A felkészülésben a csapatot az a Stoyan Yankoulov segíti, aki 2007-ben Elitsával képviselte Bulgáriát, majd 2013-ban a Samo Shampioni című dallal a duó ismét versenybe szállt.

És innen tovább léphetek. Milyen egyszerű: az élet megy tovább szerényen. Így érzem magam, kapaszkodva a szikrázó lángok között. Olyan tisztán teltek a fiatalabb napok, magamban újra játszom bűnömet. Feltép, félelmet és megszállottságot terjeszt ebben az időben. Amit elvett az élet, azt nem hiányolom. Hátra fogok dőlni sóhajok között? Elengedem a gondolatok viharában. Túlságosan félek ahhoz, hogy megpróbáljam. Mindig időben tudtam, hogy sosem voltam biztonságos területen, felvettem a harcot de igazam volt? Háborúba küldtek. A szándékom erős és valós. Csak a hatalom lopja el az akaratom. A biztonság illúziója szürreális, ne hagyd, hogy öljön!

Na jó, ahhoz képest hogy a klipjükben milyen jól néznek ki, milyen jó kis dallamos pop-rock dalt fognak hozni az első elődöntőbe 7-es rajtszámmal, a dalszöveg fura, jól hangzó panelekből összedobott „érzésdal”, aminek nehéz megfejteni a mondanivalóját, mert túl sok költői képet tettek bele. Persze ez ismerős lehet a magyar dalszövegekben is, sok előadónak sikerült itthon is sikereket elérni, nehezen megfejthető vagy semmit mondó dalszövegekkel. Nálam 38/40, 17/17, szerintem az esélytelenek nyugalmával mehetnek neki a versenynek.

https://www.youtube.com/watch?v=HySI2igCcx4

(eurovision.tv)

About Author

Napi Eurovízió 2022: Bulgária
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top