ESC Hungary

Napi Eurovízió 2022

Napi Eurovízió 2022: Ciprus

Mióta Ciprus 1981-ben debütált az Eurovíziós Dalfesztiválon, az országnak még nem sikerült nyernie azon 37 alkalomból, amelyen részt vett. Ciprus 2018 -ban közel került a győzelemhez, amikor Eleni Foureira a 2. helyen végzett Fuego-val, ami az eddigi legjobb eredményük. Az elődöntők 2004-es bevezetése óta Ciprus 16 döntőből 10-re kvalifikálta magát.

A ciprusi RIK műsorszolgáltató bejelentette, hogy belső kiválasztás után Andromache énekes, dalszerző képviseli majd Ciprust a 2022-es Eurovíziós Dalfesztiválon Torinóban az Ela című dalával.

Andromachi Dimitropoulou, művésznevén Andromache, 27 éves görög énekes Németországban született, de Görögországban nőtt fel. Először a The Voice of Greece-ben való részvétele után vált ismertté 2015-ben. A tehetségkutatót nem nyerte meg, de végül leszerződött a Panik Records-hoz, majd számos slágert adott ki. Legismertebb dala, a 2019-ben kiadott Na Soun Psema pár hónappal a megjelenés után meghaladta a kétmilliós nézettséget a YouTube-on, és jelenleg meghaladja az egymillió streamet a Spotify-on.

Andromache az Ela című dalával indul a torinói versenyen, a dal etnikai motívumokból merít valami igazán időtlen dolgot, a dalban egy görög hangszer, a bouzouki is szerepel. A videó megörökíti Andromache tagadhatatlan szépségét és érzékiségét. A ciprusi  Bridgerton hangulatot idéző látványvilágban, aranyfényben fürdőző, sakkozó hölgyek, együtt szaladnak a buja kertben. A kétnyelvű popdalban a görög mellett angol dalszöveg is segít megérteni a dal mondanivalóját:

„Dallamok csengenek át a fejemben, amikor rám veted a szemed. A rohanás felülről olyan mennyei. Gyere és tölts fel, mint az elektromosság. Az én gyógymódom. Minden bennem, a fejemben, minden bennem, tiszta álmaimban. Vedd el a fájdalmam Ela Ela, Ela Ela. Karjaimban, élj még egy napot, a karjaimban, menjünk együtt tovább. Álmaimban szárnyalj, repülj, Te lehetsz az egyetlenem Na na na na ni Aman Aa aa Ela Ela Ela Aa aa Ela Ela Ela. Kémia, mozgás ütemre, tökéletes harmóniában megmutatom, milyen ez a fantáziádon túl, az én gyógymódom.”

A dal mögött egy erős dalszerző csapat áll, köztük a „Fuego” slágergyártó Alex Papaconstantinou, aki olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint  Jennifer Lopez, Paulina Rubio, Enrique Iglesias, Antique, Elena Paparizou és természetesen Eleni Foureira.

Andromache május 12-én a második elődöntő első felében lép színpadra.

https://www.youtube.com/watch?v=GM8CY08UT6I

(eurovision.tv, wiwibloggs.com, esctoday.com, eurovoix.com)

About Author

Napi Eurovízió 2022: Ciprus
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top