ESC Hungary

Napi Eurovízió 2022

Napi Eurovízió 2022: Csehország

Csehország csak 2007-ben csatlakozott az Eurovíziós Dalfesztiválhoz. Első indulójuk a Kabát nevű zenekar volt és a versenydaluk pedig a Malá Dáma, amivel nem jutottak tovább a döntőbe. Későbbi próbálkozásaik sem voltak sikeresek, hiszen 2009-ig sorozatban az elődöntőkben maradtak. Több év kihagyás után 2015-ben visszatértek a bécsi versenyre ugyancsak sikertelenül. Első nagyobb sikerüket Gabriela Gunciková hozta, aki a 2016-os svédországi dalfesztiválon a döntő 25. helyére repítette az országát az I Stand című dalával. Később ugyan egyszer 2017-ben nem kerültek döntőbe, de rá egy évre 2018-ban Mikolas Josef a Lie to Me című dalával elérte országa legjobb eddigi helyezését, ami a döntő 6. helye. Sikerükre felbuzdulva 2019-ben a 11. helyig száguldottak, de ez a tendencia 2021-ben megszakadt. 2022 májusában Csehországot a We Are Domi nevű trió fogja képviselni Torinóban.

A We Are Domi trió 2018-ban alakult egy egyetemi projekt közben, ami egy egyszeri alkalomnak indult a három fiatal életében. Később a cseh fővárosba költözött Dominika, Benjamin és Casper, ami elősegítette, hogy a Csehországból és Norvégiából származó hármas tovább finomítsa stílusát. Zenéjüket alternatív elektro-popként írják le, ami indie jegyeket hordoz magában. Eddig 6 kislemezzel büszkélkedhetnek. A csapat az ESCZ nevű nemzeti döntő keretein belül nyerte el a jogot, hogy Csehországot képviseljék 2022 májusában az olaszországi Torino városában a Lights Off című dalukkal.

A Lights Off szerzésében mind a három csapattag részt vett, ami elektro-pop műfajú. A We Are Domi a második elődöntőben fog fellépni utolsóként.

Részlet a dalból tükörfordításban:
Elvesztettem a lelkemet
Elfelejtettem az utamat
Nincsenek hibák
Amiket nem követtem el
A változás fáj
És én egyedül vagyok
De az emberek azt mondják:
„Hogy megnőttél”
Megpróbáltam munkát váltani
Megpróbáltam szeretőt váltani
Lecserélni a bútoraim
Kicserélni az ágytakaróm
Megváltoztatnám a szívem
De nincs rá esély
Ezért lekapcsolom a villanyt
Hol vagy most, amikor hiányzol?
A perifériám körül hajózol
Hol vagy most?

Én személy szerint nem voltam oda a válogató idején ezért a dalért, de az idő jót tett neki bennem. A szöveg szerintem a helyén van, ahogy maga a zene is. Ugyan mély szöveggel bír, de úgy gondolom, hogy ez egy jó fesztivál dal. Zseniális a hangszerelés, illetve az énekesnő különleges hangszínnel bír, ami csak jobban színesíti a dalt és úgy gondolom, hogy látszik a trión, hogy magukénak tudják a dalt. Ami elszomorított, hogy eddig akárhányszor hallottam élőben az énekesnő nem igazán találta a hangokat, több hamis hang volt az előadásában, mint tiszta. Ezt egyelőre betudom annak, hogy mind a két helyszínen, ahol felléptek nem volt a legfényesebb a hangosítás vagy az izgulásnak. Remélem, hogy ez Torinóban másként fog történni, mert ezt egy döntős produkciónak vélem. Sok sikert Csehország!

Neked hogy tetszik Csehország dala? Írd meg kommentbe!

(eurovision.tv)

About Author

Napi Eurovízió 2022: Csehország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top