ESC Hungary

Napi Eurovízió 2022

Napi Eurovízió 2022: Dánia

Dánia 1957-től aktív résztvevője az Eurovíziónak, 3 alkalommal megnyerve azt (1963, 2000 és 2013). A 2008-as két elődöntős rendszer óta 2008 és 2014 között folyamatosan döntőbe kerültek előadóik, ám 2015-ben és 2016-ban is kihagyni kényszerültek a finálét. Tavaly a Fyr og Flamme retródiszkó dalával épphogy csak lecsúsztak a továbbjutásról, a 11. helyen végeztek. Az idei versenyen a REDDI lányzenekart indítjuk, akik garantáltan műsort fognak csinálni, ugyanis daluk címe a The Show.

A REDDI dán-svéd lánybanda csak idén alakult meg, pár hónappal a dán nemzeti válogató, a Dansk Melodi Grand Prix előtt. A döntőt a szavazatok 37%-át begyűjtve nyerték meg. Stílusukat a rock-punk keveréke jellemzi, egy kis popzenével megbolondítva.

4 tagja van: az énekes-gitáros Mathilde „Siggy” Savery, a szintén gitáros Agnes Roslund, a basszusgitáros Ida Bergkvist és a dobos Ihan Haydar. Ihan egyébként már nem először vesz részt az Eurovízión: 2012-ben Soluna Samay produkcióját is erősítette (Should’ve known better).

Daluk, a The Show arról szól, hogy tedd nyugodtan azt, amit szeretnél, függetlenül attól, hogy milyen nemű vagy. „Dalunkkal azt akarjuk elmondani a világnak, hogy nem szabad, hogy a külvilág mondja meg, mit tehetsz és miről álmodhatsz. Megmutatjuk a világnak, hogy a nők egyedül is képesek bármire. Meglepett minket az is, hogy mennyire kevés női együttes van Dániában, de a mi esetünk is bizonyítja, hogy ez is könnyen megvalósítható”.

„Gyerekként azt mondtad, hogy be kell illeszkedjek. Évek teltek el, de sosem értettem, hogy engedhettél el, amikor a legnagyobb szükségem volt rád. Ha ezt akarok, akkor pontosan így is lesz. Nem félek attól, ami előttem áll. Megpróbálhatod, de nem tudsz megállítani, sosem engedem el (az álmaim) és megtartom a show-t, mert ez én vagyok.”

Kedvelem ezt a dalt, hogy lassúból átmegy rockzenébe, de kedvencnek azért korántsem nevezném. A döntő meglehet, egy jó showműsorral a lányok kitűnhetnek a balladatengerből. Nektek tetszik Dánia idei dala? Szerintetek meglesz a döntő?

https://www.youtube.com/watch?v=xqakAZP4D24

(eurovision.tv, myeurofreaks.com)

About Author

Napi Eurovízió 2022: Dánia
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top