ESC Hungary

Napi Eurovízió 2022

Napi Eurovízió 2022: Románia

Románia 22. alkalommal vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Keleti szomszédunk már az 1993-as versenyre is jelentkezett, de ekkor a csatlakozni kívánó 7 kelet-európai ország számára rendezett elődöntőből nem jutottak tovább. 1994-ben szerepelhettek először a nemzetközi versenyen, de rossz eredményeik miatt az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében minden második évet ki kellett hagyniuk. 2004 óta egyedül 2016-ban nem küldtek énekest az Eurovízióra, ugyanis 2016. április 22-én az EBU törölte a tagjai közül a TVR-t, bár ekkorra már kiválasztották indulójukat, Ovidiu Anton „Moment of Silence” dalát. A kizárás oka az volt, hogy a romániai közszolgálati televízió 2007 óta 16 millió svájci frank adósságot halmozott fel, amelyet többszöri felszólítás és határidő kitolás után sem fizettek ki. A tagság elvesztésének további következményeként a TVR nem közvetíthette az Eurovíziós Dalfesztivált sem. A helyzet 2017-re rendeződött és az ország visszatérhetett a versenyre. Ekkor Ilinca és Alex Florea képviselte Romániát a „Yodel It!” című dalukkal, mellyel a döntő hetedik helyén végeztek. 2018 óta egy versenyzőjük sem jutott be a fináléba, a The Humans, Ester Peony és Roxen is csomagolhatott az elődöntő után.

Románia rossz sorozatát idén WRS, azaz Andrei-Ionuț Ursu próbálja megszakítani. A Selecția Națională 2022 45-ös mezőnyéből 10 dal jutott a döntőbe, ahol a „Llamáme” (Hívj fel!) a zsűrinél és a közönségnél is csak a második helyen végzett, de összesítésben az első helyet szerezte meg, így ez lesz Románia idei versenydala. Andrei-Ionuț Ursu énekes, dalszerző, táncos és koreográfus, 1993. január 16-án született a havasalföldi Buzău (magyarul Bodzavásár vagy Oláhbodza) településen. Szülei példáját követve 12 évesen néptáncolni kezdett, később táncosként helyezkedett el és olyan neves előadókkal dolgozott együtt, mint Inna, Antonia és a Carla’s dreams, de háttértáncosként szerepelt a román The Voice és Romania’s Got Talent tehetségkutatókban is. 2015-ben a Shot együttes tagja lett, de két év után otthagyta a csapatot és Londonba költözött dalokat írni. 2020-ban szerződést kötött a Global Records lemezkiadóval, ezután pedig összesen 11 kislemeze jelent meg.

A „Llámame”-ben WRS egy tiltott szerelemről énekel, melyet a környezetében élők nem helyeselnek, de ez őt nem érdekli, a kapcsolata érdekében kész szembeszállni az emberekkel és szembenézni tettei következményeivel. A dal tulajdonképpen egy felhívás arra, hogy maradjunk hűek önmagunkhoz és ne foglalkozzunk azzal, amit a környezetünk gondol rólunk. WRS egy dél-kelet romániai kisvárosból származik, korábban neki is sok problémát okozott, hogy nem tudta önmagát adni, de elmondása szerint ma már sokkal nyitottabbak és elfogadóbbak az emberek, így ő is sokkal autentikusabban és kreatívabban tudja kifejezni a művészetét. A „Llámame” angol és spanyol nyelven szólal meg, dalszerzői: Andrei Ursu (WRS), Cezar Gună, Alexandru Turcu és Costel Dominteanu. WRS a második elődöntő 13. fellépője lesz, az észt Stefan és a lengyel Ochman között lép fel.
A dalszöveg magyarul: „Tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek, soha nem szerettek téged. Próbálom a fejem a víz felett tartani, de nagyon megnehezíted ezt. Mi van, ha rájönnek? Senkinek sem fog tetszeni, ha eltűnünk. Maradnod kell! Helló bébi, hívj fel! Az én szerelmemet nem állíthatja meg senki, mert ez annyira igaz. Mutassuk meg a világnak, mert én nem fogom titkolni, te is hiszel a bűnökben? És amikor kimondod a nevem, a világom összeomlik. Teljesnek érzem magam, csak a misztikus érintésedre van szükségem. Most ne aggódj miattuk, épségben és egészségben foglak tartani, nagyon szerelmesek vagyunk.”

Személyes vélemény: „Helló bébi, hívj fel!” – Nos, maradjunk annyiban, hogy idén biztos nem a „Llamáme” kapja meg a legjobb dalszövegnek járó díjat! 😀 A dal maga szerintem nagyon fülbemászó, az üzenete pedig igen aktuális, hiszen Európa keleti felén sajnos még mindig elég sok helyen ördögtől valónak tartják a homoszexualitást. WRS a saját tapasztalairól énekel nekünk, dalának célja az LMBTQ közösség tagjainak támogatása. Nekem nagyon tetszett az idei román válogató, volt pár jó daluk és abból is a legnagyobb kedvencemet választották, szóval nem panaszkodhatok. A toplistámon jelenleg a 4., a fogadóirodák viszont nem várják továbbjutónak (12.). Nem túl szerencsés, hogy Izraellel egy elődöntőbe kerültek, mert így a két dal gyengíteni fogja egymást. Szerintem az egyikük tovább fog jutni és ha tippelnem kellene melyik lesz az, akkor én a románra tennék, mert a „Llámame” sokkal fülbemászóbb, mint az „I.M” és a rajtsorrend is WRS-nek fog kedvezni. Ami ellene szólhat az a gyengébb éneklés és színpadi jelenlét, ezekben Michael Ben David sokkal jobb. Plusz én a koreográfiát is átgondolnám, mert amit eddig láttam tőlük, az nem volt valami meggyőző. Ha továbbjut, valószínűleg a mezőny hátsó felében végez majd, a zsűri nem fogja szeretni, a közönségtől viszont bezsebelhet pár pontot.

(eurovision.tv)

About Author

Napi Eurovízió 2022: Románia
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top