ESC Hungary

Napi Eurovízió 2022

Napi Eurovízió 2022: Svédország

A skandináv ország 1958-ban csatlakozott az Eurovízióhoz, ám első győzelmükre 1974-ig kellett várniuk: az ABBA Waterloo című slágere hozta el a svédeknek az első rendezés jogát. Ezt követően még 5 alkalommal nyerték meg a versenyt, legutóbb 2015-ben Måns Zelmerlöwnek hála. Az ország azon kevesek egyike, mely a 2004-es elődöntős rendszer óta majdnem minden alkalommal kvalifikálta magát a döntőbe (2010-ben Anna Bergendahl épphogy csak lecsúszott róla, az elődöntő 11. helyén végzett). 2014-2019 között előadóik folyamatosan a top10-ben végeztek, ez tavaly tört meg, amikor Tusse a finálé 14. helyéig jutott. Cornelia Jakobs Svédország idei kiválasztottja, dalának címe pedig a Hold me closer (Húzz közelebb).

Cornelia 1992-ben született Stockholmban. Felmenői között több zenészt is találunk (apukája híres rockzenész, nagymamája pedig zeneszerző), így valamelyest érthető, hogy miért szeretett volna ő is a zenével foglalkozni.

Cornelia először 2008-ban próbálkozott beindítani zenei karrierjét, amikor jelentkezett az Idolba, ám nem járt sok sikerrel. 2011-ben azonban valami elkezdődött: ekkor kezdte el valójában pályafutását, a Love Generation svéd lányzenekar tagjaként. Bizony, a Dance alone és a Just a little bit dalokat, melyek 2011-ben és 2012-ben voltak a Melodifestivalenen, az akkor platinaszőke Cornelia is énekelte.

2020-ban a Weight of the World (A világ súlya) című dalt írta meg és énekelte fel, mely végül az HBO egyik sorozatának, a Björnstad-nak lett a főcímdala. 2021-ben, mint dalszövegíró vett részt a svéd válogatón, Efraim Leo Best of me dalán keresztül.

2022-ben végül rákacsintott a szerencse Corneliára: bár a Melodifestivalen döntőjében nem ő kapta a legtöbb televoting szavazatot (a 2. helyen végzett), ám a nemzetközi zsűri pontjai alapján egyértelmű vált, hogy őt nyerte meg az idei versenyt és így a jogot is arra, hogy Svédországot képviselje az olasz Eurovíziós Dalversenyen.

A Hold me closer dal egy olyan szerelemről szól, mely a végéhez érkezett. Cornelia szíve vérzik, főként mivel tudja, hogy (szerinte legalábbis) a megfelelő partnert találta meg, de a rossz időben. A dal szövege alapján párja sem érzett korábban ilyen erős szerelmet más iránt, ám ez őt megijesztette és inkább véget vetett a kapcsolatuknak.

„Nincs miért bocsánatot kérni, hiszen nincs mit megbánni. Nos, nem ezt akartam, de gondoltam, hogy minden jó dolog egyszer véget ér. Szóval, viszlát kedvesem, a legjobbakat kívánom neked. De mindenekelőtt remélem, hogy tudlak majd kevésbé szeretni. Lehet, hogy igazad van és találok majd mást. Azt mondtad, ez nem az én hibám (te nem álltál készen), de ez nem vigasztal. Húzz közelebb magadhoz, habár még a napfelkelte előtt elmész. Talán vérezni fog (a szívem), de ne bánd, rendben leszek. Megöl (a tudat), hogy megtaláltam a hozzám valót, de a rossz időben. De amíg a nap fel nem kel, addig szoríts magadhoz, szoríts magadhoz.”

Habár vérzett a szívem Klara Run to the hills című számáért a svéd döntőben, megszerettem Cornelia dalát is a maga mondanivalójával együtt az elmúlt hetek során. Bár nem mondanám egy pörgős dalnak, de ki tud emelkedni egy jó színpadképpel a balladatengerből. A döntőzésben biztos vagyok, sőt, egy top10 is összejöhet a Hold me closer-rel. Ti mit szóltok Cornelia dalához? Lehet belőle egy újabb svéd győzelem?

https://www.youtube.com/watch?v=wWDThAfryW4

(eurovision.tv, wikipedia.org)

About Author

Napi Eurovízió 2022: Svédország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top