ESC Hungary

Napi Eurovízió 2016

Napi Eurovízió 2016: Finnország

Finnország: Sandhja (c) Kai Kuusisto

Tudósító: Peterman Róbert

Forrás: eurovision.tv

Sandhja indiai gyökerekkel rendelkező finn énekesnő, dalszerző és nem utolsó sorban ápolónő. 2014-es debütáló albumát a kritikusok dicsérték, két dal, a Hold Me és a Gold felkerült a Top 20-as rádiós játszási listára.

„Ezek a cipők szorítják a gyökereim valóját, így inkább mezítláb járok” – Sandja, These Shoes című dalából egy részlet. „Ezek a sorok a These Shoes című dalomból összefoglalják, miként látom magamat és a zenémet. Szeretném, ha a zeném az öröm és vidámság forrása lenne, de ugyanúgy a legmélyebb bánat tükörképe is. Remélem, hogy amikor az emberek hallgatják a zenémet, elfelejtik a gondjaikat, és átadják magukat az érzéseiknek. Hiszem, hogy a sebezhetőség erősség. Védtelenebbként találhatod meg önmagadat.” – Sandja

Sandhja Guyanába és Jamaicába utazott inspirációt gyűjteni második albumához, ami tavasszal jelenik meg. Két dal már megjelent a lemezről, a My Bass és a Sing It Away. Utóbbival májusban találkozhatunk az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A Sing It Away egy kis pozitívumot szeretne a hétköznapokba csempészni. Ha körülöttünk minden összeomlik, a sötétségtől már nem látunk, az álmainkat letörték és kialszik bennünk a tűz, akkor emlékezzünk, hogy a szeretet mindennek a forrása. A gondokat pedig csak egyszerűen énekeljük ki magunkból.

Ez a dal szerintem élőben igazi, ott jönnek ki igazán az energiái. Jó a ritmusa, Sandhja hangja nagyon jó, de valamiért még sem jut eszembe, hogy meghallgassam. Remélem, hogy a versenyen majd több figyelmet csikar ki magának.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top