ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Lettország

Lettország 2000-ben debütált az Eurovíziós Dalfesztiválon, a balti nemzetek közül utoljára csatlakozott, és 2002-ben egyszer nyerte meg a versenyt. Viszont az utóbbi években nem a legjobb eredményeket érték el, sajnos a 20 fellépésből Lettország ezen alkalmak felén nem tudott kvalifikálni a döntőbe, de szerintem ez idén máshogy lesz.

Samanta számára valóra vált álom az, hogy részt vegyen az Eurovíziós Dalfesztiválon. Nem kevesebb, mint hat alkalommal vett részt a lett Supernova nemzeti válogatón, kétszer is második lett (2012-ben és 2013-ban). Ezen kívül még 2015-ben és 2017-ben két alkalommal is megpróbálta képviselni második otthonát, Litvániát. 2020-ban Samanta végül a Still Breathing című dallal diadalmaskodott Lettország válogató műsorában, és elnyerte a lehetőséget, hogy képviselje nemzetét az Eurovíziós Dalfesztiválon. Figyelembe véve a korábbi próbálkozások számát, a lett küldöttség feltétel nélkül visszahívta a tavalyi májusi verseny lemondása után.

Samanta Tina 31 éves lett énekes és zeneszerző. A lettországi Tukumsban született, zenei karrierjét azzal kezdte, hogy 2010-ben megnyerte az lett O’Kartes akadēmija című zenei show-t, amely lehetővé tette számára, hogy a londoni Tech Music School-ban tanuljon. 2011-ben indult a moldovai Golden Voices énekversenyen, és megnyerte a Moldovai Kupát.

Samanta és csapata 11 potenciális indulót írt a nyári dalszerző táborában, amik közül a The Moon Is Rising című dalt választották, a dalt Oscar Wuhan írta. A „The Moon Is Rising” („A Hold emelkedik”) egy uptempo dal, amelynek szövege a nők szerepének erősítéséről szól, hasonlóan a 2020-as Eurovíziós „Still Breathing” indulóhoz.

A dalról Samanta a következőket nyilatkozta:

„Ez a dal hatalmas és csodálatra méltó nőkről szól, mindannyiunkról. Arra bíztatom a nőket, hogy ne féljenek önmagunktól és attól, hogy különbek legyenek.”

„Dalom arra ösztönzi a nőket, akik különböznek a társadalmunkban, hogy használják a két gyönyörű kezüket, készítsenek maguknak koronát, és fogadják el önmagukat – mert az, hogy más vagy nem jelenti azt, hogy rosszabb vagy a többieknél.”

„Úgy gondolom, hogy a magadhoz való hozzáállásod megváltoztatja az emberek bánásmódját, de ez nem elég, és ezért a dalom legfontosabb sora: ha van valami mondanivalód, mondd a szemembe. Fogadjuk el és szeressük magunkat, legyünk büszkék arra, amit Isten adott nekünk, fogadjuk el nézeteltéréseinket és álljunk ki az egyenlőség mellett! „

Önszeretetének és elfogadásának üzenete az LMBT közösség tagjaira is kiterjed. Ez az egyik oka annak, hogy két nőt láthatunk csókolózni a videoklipben. A video debütálását követően néhány ultrakonzervatív lett petíciót indított, hogy Samanta ne indulhasson ezzel a dallal az Eurovízión, mert állításuk szerint ezzel a botrányos videóval aláássa a család intézményét.

„Nagyon megdöbbentem” – mondja Samanta. „Próbáltam az egyenlőségről beszélni. Nyitott voltam arra, hogy a nők hatalmáról beszéljek – hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és nem kell elrejtőznünk, hogy el kell kezdened szeretni önmagadat, és akkor ezt egyenesen az arcomba kapom, erre csak ez volt a reakcióm: Ó, tényleg? Tréfálsz velem?”

A társadalom ezen reakciója újabb bizonyíték arra, hogy Samanta dala és videoklipje jelenleg fontos aktuális és szükséges. Megmutatta, hogy ezek a sztereotípiák – mi helyes és mi nem helyes – még mindig élnek, és sajnos emiatt több generáció emberei még mindig nem beszélhetnek nyíltan és vállalhatják fel önmagukat.

https://www.youtube.com/watch?v=NBaCWHSyDzo

(eurovision.tv, wiwibloggs.com, escextra.com)

About Author

Napi Eurovízió 2021: Lettország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top