ESC Hungary

Napi Eurovízió 2016

Napi Eurovízió: Örményország

Örményország: Iveta Mukuchyan (c) Armen Aghayan

Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv

Iveta Mukuchyan volt az első előadók közül az egyik, akit kiválasztottak a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválra. Miután kijelölték Örményország képviseletére meghirdették a dalpályázatot, majd a beérkezett pályaművek közül a LoveWave bizonyult a legjobbnak.

Iveta énekes, dalszerző, színésznő és modell. 1986-ban született, öt éves volt, amikor családjával Németországba költöztek, ahol nyelvésznek tanult.

20 évvel később Iveta visszatért Örményországba, hogy zenét tanuljon. Jazz éneket tanult a konzervatóriumban, itt fedezte fel, hogy a zene minden szenvedélye.

2010-ben részt vett az Idol tehetségkutató örmény változatában, ahol hatalmas népszerűségnek örvendett, és több ezer rajongója lett. Még ebben az évben elnyerte az év felfedezettjének járó díjat.

2012-ben részt vett a német The Voice-ban, ahol Loreen Euphoriáját adta elő. Most, négy évvel később Loreen nyomdokaiba lépve ott fog állni az Eurovíziós Dalverseny színpadán.

A LoveWave egy olyan szerelemről szól, ami megváltoztatott mindent. Már nem az vagyok, aki régen voltam, életre keltem a térből és időből kilépve. A világ is elcsendesedett, amikor elért, mintha csak vihar előtti csend lenne. Az életemet felrázta, mintha csak földrengés volna, felébredtem, és elhiszem, hogy nincs előttem akadály.

Amikor bemutatták a dalt nagyon vegyes fogadtatása volt, nekem egyértelműen az egyik kedvencem lett. Tetszik, hogy a szerkezete formabontó, az instrumentális rész kifejezetten a kedvencem a dalban. Sok sikert kívánok neki!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top