ESC Hungary

Blog

Napi Junior Eurovízió 2015: Fehéroroszország és Írország

Szerkesztő: Bakkay Levente
Forrás: junioreurovision.tv

A mai 2 ország: Fehéroroszország és Írország

Fehérorszország Grúzia mellett a JESC egyik nagymesterének számít. Eddig minden versenyen részt vettek, és a 2004-es 14. helyükön kívül soha nem végeztek Top 10-en kívül, sőt 2 győzelmük is van 2005-ből és 2007-ből.

Idei képviselőjük Ruslan Aslanov, aki még csak 13 éves, de már nagyon sok versenyen részt vett: többek közt az ukrán Voice gyerek változatában és az orosz New Wave (Új hullám) nevű fesztiválon. Hobbijai közé tartozik az éneklésen kívül a foci, a tenisz és a számítógépes játékok.

A dal címe Volshebstvo (Varázslat), és arról szól, hogy egy rossz történet a végén mesésen fejeződik be. Ruslan a dalt egyedül fogja előadni a színpadon.

Jöjjenek az értékelések:

Klész Imi: A fehéroroszok a junior verseny egyik nagyhatalma nagyon képzett hangú énekesekkel, két győzelemmel. Ruslan hangja szép, bár a stúdióban bármit fel lehet turbózni. Jó a hangulata a dalnak, egy jó színpadkép is kell majd hozzá hogy élvezetes legyen egyáltalán, mert bevallom, nem hallgatnám mindennap, főleg a sok kitartott hang miatt. Az utolsó percet már nem bírtam ki, leállítottam. Olyan wannabe érzésem van. Pont: 5/10

Sebők Judit: Ruslan szintén kiemelkedő énekes, a legtöbb versenytársához hasonlóan hatalmas hangja van, és az egyértelmű, hogy olyan dalt akartak neki írni, amiben megmutathatja mire képes. Nekem valahogy mégsem ütött akkorát a dal, mint maga a hang. Lehet velem van a gond, de engem nem varázsolt el. Pont: 5/10

Peterman Robi: Nehéz elvonatkoztatnom a nemzeti döntős előadástól. Érződik Ruslan rutintalansága, de nem vészes. Remek példája annak, hogy egy jó színpadkép mennyit tud hozzáadni egy dalhoz, bár néha túlzónak érzem azt, amit látok. A dal tetszik, bár nem az a típus, amit bármikor meghallgatnék, kell hozzá egy bizonyos hangulat. Pont: 7/10

Bakkay Levi: Bár Ruslan hangja nagyon jó, a dal nekem mégsem annyira tetszik. Nincs a dalnak tetőpontja, kicsit egysíkú az egész nekem legalábbis. Olyan közepes nálam, a pontszámom is ezt fogja tükrözni. Pont: 5/10

Átlag: 5,5/10

 

Írország idén fog debütálni a versenyen. A válogatójuk győztese a 13 éves Aimee Banks lett, aki Moycullen városában él. 8 nemzeti címet is nyert már az ír klasszikus zenei fesztiválon. A bulgáriai fellépése után nem sokkal New Yorkban is fel fog lépni egy rangos rendezvényen. Az első albuma is megjelent már, My Classical Spirit (A klasszikus lelkem) címmel. Példaképei a Hometown zenekar és Maria Callas.

A dal 1972 óta az első ír nyelven előadott dal lesz az ESC és JESC történetében. A dal szövegét Aimee írta, a hangszerelésben segített Brendan McCarthy, Niall Mooney és Jonas Gladnikoff. Maga a dal a kihívásokról szól, amiken keresztülmegyünk az életben. A színpadon várhatólag egy misztikus, rejtélyes előadást fogunk látni.

Az értékeléseink a következőek:

Klész Imi: Aimee dala nagyon különleges, az ír nyelv szépségeit ízlelhetjük benne. Ki emlékszik ír nyelvű eurovíziós dalra? Történelemből nem voltam túl jó. (Na oké, most hogy átolvasom az egész bejegyzést a publikálás előtt… így sem emlékszem :p) Maga a dal kellemes, érdekes, nyugis. Nagyon szép hangja van a lánynak, és valahogy érezni, hogy nem egy futószalagról leugrott gagyival állunk szemben. Végighallgattam, tetszett. Pont: 8/10

Sebők Judit: Aimee hangja csodaszép, de egyszerűen nekem a dal maga nem illik a Junior Eurovízió színpadára. Ha becsukom a szemem, eszembe se jutna, hogy ezt egy 13 éves lány énekli, ami mindenképp dicséret, de számomra ezeknek a versenydaloknak sokkal inkább gyerekekhez illőnek kellene lenniük. Ugyanakkor lehet, hogy pont azért lesz ez nagy siker, mert annyira más. A tehetségre biztosan sokan felfigyelnek majd. Pont: 6/10

Peterman Robi: Érdeklődve vártam, hogy mi lesz a végre ebből a kicsit filmzenés dalból, de sajnos 1-2 apróságon kívül az utolsó fél percben sem történik semmi. Ott végződik a dal, ahol elkezdődik. Kár, pedig szép, képzett hangja van a lánynak, amire talán jobban is lehetett volna építkezni. Ettől függetlenül értékelem, hogy mernek egy kicsit komolyabb hangzásvilágú szerzeménnyel versenyezni. Pont: 7/10

Bakkay Levi: Eleve nem szeretem az operát, de szerintem ez a kategóriájában is a gyengébbek közé tartozik. A tavalyi máltai dal ennél sokkal jobban tetszett. Aimee hangja az egyetlen, ami megmenti ezt a dalt nálam. A zsűrinek köszönhetően szép helyezést is elérhet. Pont: 3,5/10

Átlag: 6,125/10

 

A mostani dalokat itt lehet meghallgatni:

Fehérorszország: a) régi verzió:

b) új verzió:

Írország:

 

Az eddigi állás tehát a következő:

  1. Ausztrália: 7,375
  2. Bulgária: 6,5
  3. Írország: 6,125
  4. *Albánia: 5,5 (*: Holtverseny esetén az dönt, hogy kinek van magasabb pontja. Mindkettejüknek 7 a legmagasabb pontja, de Albániának ezután 6,5 pontja van, míg Fehérorszországnak az 5 pont a 2. legjobb pontja. Így Albánia a 4. és Fehéroroszország az 5.)
  5. Fehérorszország: 5,5
  6. Grúzia: 4,75

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top