ESC Hungary

Junior 2016

Napi Junior Eurovízió 2016: Albánia

Elkezdjük a Napi Junior Eurovízió 2016 sorozatát. Minden nap megismerkedhetünk legalább egy versenyzővel, hiszen két hét múlva már színpadon lesz mind a 17 versenyző az idei mezőny létzáma alapján. A sort Klesta Qehaja kezdi, aki Albániát képviseli az idei fesztiválon.

Klesta 2006-ban született Koszovóban. 4 éves kora óta énekel, jelenleg Pristinában folytatja tanulmányait. 2010-ben csatlakozott a Xixellonja Fireflies együtteshez, amivel sok fesztiválon is felléptek, és nyertek helyi de nemzetközi fesztiválon is.

Fiatal kora ellenére Klesta erőteljes hanggal rendelkezik, reméli hogy karrierje folytatódik a Junior Eurovízió után is. A fiatal énekes szereti a kihívásokat, van benne elég kurázsi és ambíció a sikerek eléréséhez.

Szabadidejében szeret táncolni, és játszani a barátaival. Hogy mi lenne a legnagyobb kívánsága? Minden gyermeknek vidám életet kíván, mely kívánságot a dalain keresztül szeretne közvetíteni.

„Mezítláb gyalogolok az olvadó remény porában,
és ahogy körülnézek, a szívem szomorúságban süllyed el.
Ne változtasd az esőmet vörössé, ne harapj meg a gyűlöleteddel.”
Atyaég, tovább nem is fordítom, egy tíz éves kislánynak egy ekkora méretú szerelmi bánatot kell elénekelnie, amiben könyörög, hogy szeresse a szerelme. A dal szövegírója, Pandi Laço 52 éves.

Forrás: junioreurovision.tv


About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top