ESC Hungary

Junior 2016

Napi Junior Eurovízió 2016: Írország

Írországot a már sok tapasztalattal rendelkező, 14 éves Zena Donnelly fogja képviselni az idei versenyen. A nemzeti döntőben résztvevő előadóból ő lett a legjobb. A zsűriben találkozhattunk korábbi Eurovíziót megjárt énekesekkel, mint a Jedward, Linda Martin, Dustin a pulyka, Sadie Jones és Niamh Kavanagh. Zena már tavaly is megpróbált kijutni a versenyre, de akkor csak második lett. A dalának címe Bríce ar bhríce, azaz Lépésről lépésre. Érdekesség, hogy a dalt maga Zena írta.

A nagyközönség számára 2010-ben lett ismert Zena neve, amikor Whitney Houston egyik koncertjén az akkor 7 éves lány a közönség soraiban hallgatta az énekesnőt egy „Imádlak Whitney, énekelhetek veled?” nevű táblát feltartva. Ezt Whitney észre is vette, és végül közösen énekelték el egyik nagy slágerét, a The Greatest Love of Allt. A duettről felvétel is készült, ezt itt lehet megtekinteni:

Zena már nagyon sok énekes versenyt megnyert, és filmekben valamint sorozatokban is részt vett, ezért biztosan nem lesz ideges neki a színpad világa. Többek között megnyert egy olyan szólistáknak szóló versenyt is, ahol 12 évestől 31 évesig mindenki indulhatott.

Szabadidejében szeret focit nézni, szereti természetesen a filmeket, a divatot, az úszást és a jégkorcsolyázást is. Emellett saját dalokat is kezdett el írni, amiket reményei szerint hamarosan ki is tud majd adni.

Forrás: junioreurovision.tv


About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top