ESC Hungary

Junior 2016

Napi Junior Eurovízió 2016: Olaszország

Olaszország először 2014-ben vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. Ebben az évben az ország műsorszolgáltatója (RAI) belsőleg választotta ki indulóját, Vincenzo Cantiellot, aki végül az első helyen végzett. A sikernek köszönhetően természetesen megnőtt az érdeklődés a verseny iránt, ezért tavaly egy nagyszabású műsort rendeztek a képviselőjük kiválasztására, így Bulgáriába egy testvérpár, Chiara és Martina utazhatott. A lányok végül a csalódást keltő 16. helyet szerezték meg, a műsorszolgáltató pedig valószínűleg emiatt döntött idén is a belső kiválasztás mellett. A szerencse ezúttal a 12 éves Fiamma Boccia mellé szegődött, aki nem ismeretlen hazájában, ugyanis a nagy hagyományokkal rendelkező Zecchino d’Oro nevű gyermek dalfesztiválon 2013-ban a második helyen végzett. A versenyre minden évben 12 dalt választanak ki, melyek eléneklésére a legmegfelelőbb énekeseket keresik országszerte. 3 évvel ezelőtt Fiammát érte a megtiszteltetés, hogy elénekelje a Ninnaneve című dalt, a tündérmese azonban itt nem ért véget, hiszen idén egy újabb lehetőséget kapott tehetsége megmutatására.

Fiamma a szüleivel és 14 éves testvérével él Firenzében. 4 éves kora óta énekel és zongorázik. Nagyon szeret táncolni és színészkedni. Nagy állatbarát, két cica gazdája. Hobbijai az olvasás és a zenehallgatás. Majdnem minden zenei stílust szeret, de a pop és a klasszikus zene áll a legközelebb hozzá. Szereti a One Directiont, Francesca Michielint, Beethovent, de nagy rajongója a régi idők zenéjének is, így szabadidejében szívesen hallgat Beatlest vagy AC/DC-t. Kedvenc könyvei a Rómeó és Júlia és a Harry Potter.

Az Eurovízión a Cara Mamma – Dear Mom (Kedves anya!) című dalt fogjuk tőle hallani, aminek a megírásában ő is részt vett. További zeneszerzők: Marco Iardella, Francesco Spadoni és Alessandro Ghironi. A dal -mint ahogy a címből is kiderül- az édesanyjához íródott, akit a hivatalos videóban is láthatunk.

„Ezek a szavaim, melyeknek nincs határa, most összegyűltek e dal kedvéért. Neked ajánlom őket most és mindörökké, hogy egy nap meghallgasd őket. A tenger rólad mesél, azokról, amiket nekem mondtál, a bátorság, amivel megváltoztattál, te vagy az erőm, a nő, aki engem akart, a nő, aki majd én is leszek. Az életem legjobb része maradsz, akkor is, amikor már nem leszel olyan erős, mint korábban, az éjszakákon, amikor a csillagokat a homokban látom vagy amikor egyszer szerelmes leszek. Az élet rólad mesél, azokról, amiket nekem mondtál, az évszakok, amik már megváltoztak. A nő, aki rám várt, a nő, aki egy kicsit hasonlít rám. Végre itt vagyunk, újra együtt ezen az estén. Magamat látom a szemeidben és az arcodon, ami hozzám ér. Anya, szeretném elmondani mindazt, amit korábban nem tudtam: maradj az életem közepe, maradj velem, ölelj magadhoz! Az élet rólad mesél, a nőről, aki felnevelt, a nő, aki majd én is leszek.”

Fiamma -akinek neve magyarul lángot jelent- nagyon izgatott a máltai utazás miatt. Elmondása szerint már sok ország dalát meghallgatta a Youtube-on és alig várja, hogy személyesen is találkozhasson a versenytársaival. A színpadra magával viszi az egyik legjobb barátjától kapott kabaláját, egy nyakláncot, amit általában a fellépései során visel. Sok sikert!

Forrás: junioreurovision.tv


About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top