ESC Hungary

Junior 2017

Napi Junior Eurovízió 2017: Lengyelország

Lengyelország az előző évben megkezdett sorozatot folytatva idén is egy jelentősebb válogatási folyamat végén, október 1-én választott képviselőt aki Grúziában képviseli majd az országot.

A TVP a deklarációk illetve a műsor kivitelezése alapján valóban komolyan veszi a versenyt – a preszelekciót a lengyel köztévé varsói stúdióiban rendezték meg jelentős külsőségek között, a műsort, melyben 10 dalt hallhattunk, A kategóriás sztárok – Rafal Brzozowski és Naralia Szroeder vezették.

A döntő fellépőinek listája:

Tomasz Bao „Pochodnie” (Fáklyák)
Urszula Kowalska „Jestem jaka jestem” (Olyan vagyok amilyen)
Stanisław Kukulski „To co żyje w nas” (Az ami bennünk él)
Maya i Marcel „Tacy sami” (Ugyanolyanok)
Dominika Ptak „Anioły” (Angyalok)
Alicja Rega „Mój dom” (Otthonom)
Monika Urbanowicz „Płomień miłości” (A szerelem lángja)
Natalia Wawrzyńczyk „Nie jesteś sam” (Nem vagy egyedül)
ASMki „Pod prąd” (Árral szemben)
WAMWAY „Jesteś mym marzeniem” (Te vagy az álmom)

A végső döntést a Junior Eurovizió szavazási szabályai szerint hozták meg, 50%-ban a jelen lévő 3 tagú zsűri, 50%-ban a nézők szavazatai alapján.

Ezek alapján Lengyelországot Alicja Rega képviseli a Mój dom cimű dalal.

Alicja Rega

A 14 éves Alicja Rega már 4 éves kora óta énekel, 7 éves kora óta tanul gitározni, jelenleg a rzeszówi Előadóművészeti Centrum növendéke. A nagyobb közönség a TVN kereskedelmi televizió gyermek tehetségkutatójából a Mali Giganci (Kicsi Óriások) műsorból ismerheti, illetve a TVP legutóbbi, nagy sikerű gyermek programjából a Hit, Hit, Hurra-ból, mely miatt már tavaly is az egyik favoritként tekintettek rá.
Fiatal kora ellenére jelentős színpadi és fesztivál tapasztalattal rendelkezik, mely kétségtelenül segíteni fogja a grúziai szereplését:
Grand Prix az XVII Országos dalfesztiválon „Wygraj Sukces” (Nyerd meg a sikert), Tarnobrzeg
Grand Prix XX Lengyel-Német gyermek kulturális Fesztivál „Razem we Wspólnej Europie” (Együtt Európában) München,
Grand Prix IV Nemzetközi Dalfesztivál „Złote Talenty w Złotej Pradze” (Arany tehetségek az Arany Prágában), Prága
A fiatal tehetségnek már 2 saját dala jelent meg, ezenkivül válogatás albumokon olyan nevekkel énekkel duetteket mint a Golec fivérek vagy Lukasz Zagrobelny.

Mój dom (Otthonom)

A nap előbújik a felhők közül
A fény az arcomhoz ér
Végre minden kitisztult
A világ újra millió szint lát

Hinni akarok minden új napban

Csak szívünk erejével tudunk építeni
Hogy el ne vesszünk, emeljük fel fejünket
Tegyünk egy kis lépést, a cél már oly közel
Már nem hibázhatunk
Ez az Én otthonom is
Ez az Én otthonom

Nem akarok elsüllyedni a szavakban
Kitalálni hogy van-e értelmük
Szeretném ha jót hozna
és reményt adna minden új nap

Hinni akarok ebben a jobb álomban!

Csak szívünk erejével tudunk építeni
Hogy el ne vesszünk, emeljük fel fejünket
Tegyünk egy kis lépést, a cél már oly közel
Már nem hibázhatunk
Ez az Én otthonom is
Ez az Én otthonom
Ez az Én otthonom!

Hinni akarok minden új napban…

(junioreurovision.tv)

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=Ai25WeLyNIQ&w=560&h=315]

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top