ESC Hungary

Junior 2018

Napi Junior Eurovízió 2018: Grúzia

Grúzia az egyik legsikeresebb ország a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. 2007-es első szereplésük óta minden évben részt vesznek és három alkalommal is megnyerték a versenyt (2008, 2011, 2016). Többnyire grúz, vagy angollal kevert nyelvű dalokkal indulnak ezzel is megőrizve egyediségüket.

Tavaly októberben indult a grúz köztévé által szervezett nemzeti válogató a Ranina. A három hónapon át tartó verseny több fordulóból, elődöntőből és döntőből állt, ahol tíz fiatal tehetség mérkőzött meg egymással. Idén májusban kiderült, hogy Tamar Edilashvili képviseli az országot Minszkben. A tizenhárom éves lány 2005-ben született a grúz fővárosban, jelenleg NK School-Lyceumban és az E. Mikeladze Központi Zeneiskolában tanul. A fiatal énekes számára nem ismeretlenek a különböző zenei versenyek, részt vett már 2017-ben a grúz X Faktorban, ahol egészen az elődöntőig jutott. A Ranina egyik fordulójában Tamar-nak lehetősége nyílt közösen énekelni az Ethno-Jazz Band Iriao-val is, akik a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon képviselték Grúziát.

Nem sokkal a nemzeti döntő után a grúz köztévé elkezdte Tamar dalának a keresését. A Your Voice lett a befutó, a dal szerzője Sopho Toroshelidze, a dalszöveg Aleksandre Lortkipanidze-nek köszönhető. A fiatalos, lendületes dal arról szól, hogy bízz magadban akkor is, ha mások nem értenek meg és hallgass a belső hangodra, tedd amit a szíved diktál.

 

(junioreurovision.tv)

https://www.youtube.com/watch?v=1YVRWHB8DF4

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top