ESC Hungary

Junior 2018

Napi Junior Eurovízió 2018: Kazahsztán

Kazahsztán idén először vesz részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon – üdv a fedélzeten! Legelső előadójuk a 12 éves Daneliya Tuleshova, aki az Ózińe sen-t („Ragadd meg az időt”) fogja énekelni. A kazah köztelevízió tavaly novemberben jelezte részvételi szándékát a gyerek Eurovízión és idén júliusban jelentette be (hála az EBU-val folytatott sikeres tárgyalásoknak), hogy részesei lesznek a 2018-as minszki versenynek.

A 2006-os születésű Daneliya örökmozgó gyerekként nőtt fel, azonban a 4 évesen elszenvedett balesete megakadályozta abban, hogy folytassa ezt az életmódot – egészen 6 éves koráig kellett „visszafognia” magát. Ezután minden visszaállt a régi kerékvágásba: újra részt vett táncórákon, versenyekre járt, ahol megannyi díjjal tért haza. Később a kortárs táncot is kipróbálta, miközben dráma és énekórákat is vett. 8 évesen fedezték fel az egyik népszerű versenyen, az Ayaglagan Astana-n (ez a népszerű orosz televíziós műsornak, a Children’s New Wave-nek volt egy válogatója). 2015-ben meg is nyerte ezt az előválogatót és bejutott a nemzetközi döntőbe is, ahol a Közönség Kedvence díját is elnyerte.

Látva Daneliya kivételes tehetségét és sikereit, szülei úgy döntöttek, hogy további énekórákat kellene vennie lányuknak. A fiatal lány továbbra is táncolt és több versenyen is részt vett, majd egy újabb mérföldkőhöz érkezett karriere: megnyerte a nemzetközi énekversenyt, a Hopes of Europe-t (Európa Reményei – a szerk.). Szintén ugyanebben az évben az ukrán The Voice gyerek verziójában is feltűnt. Sőt, nem, hogy feltűnt, ő lett a verseny első olyan győztese, aki nem-ukrán létére meg tudta nyerni az ukrán versenyt.

Daneliya dala arról szól, hogy ragadd meg a pillanatot, higgy magadban és élj, ahogyan élni szeretnél. A gyermekkor bár már nem jön vissza, de sosem fogod elfelejteni anyukád forró ölelését. Minden hited és reményed a te kezedben van – hinned kell magadban. Az idő telik-múlik és a te felelősséged, hogy mennyire leszel boldog és hogy megragadod-e a pillanatokat, hogy élvezed-e a jelent.

(junioreurovision.tv)

https://www.youtube.com/watch?v=zkSusLAc3mE

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top