ESC Hungary

Junior 2018

Napi Junior Eurovízió 2018: Örményország

Örményország 2007-ben debütált a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon, első szereplésük alkalmával mindjárt a 2. helyen végeztek. Ettől kezdve minden versenyen részt vettek, 2010-ben Vladimir Arzumanyannak köszönhetően megszerezték eddigi egyetlen győzelmüket, legrosszabb helyezésük pedig egy 8. hely 2008-ból. Tavalyi versenyzőjük, Misha „Boomerang” című dalával a 6. helyen zárt.

Idei képviselőjük a 2006. május 6-án, Jerevánban született Levon Galstyan. Korábbi lakhelyén, Stepanakertben aktív tagja volt egy fiatal tehetségek számára létrehozott iskolának. Miután családja Moszkvába költözött, a kisfiú Igor Krutoy híres zeneakadémiáján kezdett el tanulni. 12 éves kora ellenére már számos nemzeti és nemzetközi versenyen szerepelt, emellett pedig több tehetségkutatóban is részt vett, melyek közül a „The Voice Kids” és a „New Wave” a legismertebb.

Levon a 3 fordulóból álló Depi Mankakan Evratesil nevű nemzeti válogató műsor győzteseként nyerte el a jogot a Junior Eurovíziós részvételre. Dala, a „L.E.V.O.N” a döntőben a felnőtt és a gyermek zsűrinél is az első helyen végzett. A dalt az az Artem Valter írta, aki Anastasiya Petryk 2012-es győztes JESC dalát is szerezte. A „L.E.V.O.N” nem rendelkezik semmiféle komoly üzenettel, nem akar világot megváltani, csak simán táncra és éneklésre buzdít minket, mivel a tánc gyógyírként szolgál minden egyes bajra. Teljesen mindegy, hogy egyedül vagy másokkal táncolunk, a táncmozdulatokkal minden rossz elmúlik és csak a szeretet és jóság marad.

Személyes vélemény: El is érkeztünk a legnagyobb kedvencemhez. Követtem az örmények nemzeti válogatóját és bár a mezőny tele volt jobbnál jobb dalokkal, a kezdetektől fogva Levon volt a legnagyobb favoritom, így nagyon örültem a győzelmének. Számomra ilyen egy igazi Junior Eurovíziós dal: gyermekbarát, bulis, fülbemászó, amelyhez hozzájön még Levon szórakoztató jelleme, karizmatikussága és csibészsége. A közönségnél valószínűleg az elsők között végez majd, de mivel a zsűri inkább ballada párti, így félek, hogy nem lesz meg neki a Top 5, pedig szerintem igazán megérdemelné. Pontszám: 10/10.

https://www.youtube.com/watch?v=Sp-XmPxfREo&feature=youtu.be&fbclid=IwAR1dznaH8cnkleCO5H_npoe4hm9KD41aaGi294vkDPVpfSk92UB5FOjPSzI

(junioreurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top