ESC Hungary

Junior 2020

Napi Junior Eurovízió 2020: Ukrajna

Napi Junior Eurovíziós rovatunk utolsó részéhez érkeztünk, a sort Ukrajna zárja. Holnap 17 órakor kezdetét veszi a gyermekek versenye, melynek végén kiderül, hogy ki nyeri a 18. Junior Eurovíziós Dalfesztivált.

Ukrajna nagyon vegyes eredményeket ért el eddig a versenyen. 2006-ban a 9. helyen debütáltak, 9-szer végeztek a Top 10-ben, 5-ször pedig ezen kívül. 2012-es győzelmük mellett két második hely büszke birtokosai, 2010-ben viszont az utolsó helyen végeztek. Érdekesség, hogy a 3 legjobb eredményükből 2 egy testvérpár nevéhez fűződik. 2012-ben Anastasija Petrik a „Nebo” című dalával győzött, míg 2008-ban a testvére, Viktorija a 2. helyet szerezte meg. Ukrajna eddig kétszer, 2009-ben és 2013-ban rendezte meg a gyermekek versenyét.

Keleti szomszédunk idei indulója a 14 éves Oleksandr Balabanov, aki 10 társával küzdött meg az Eurovíziós indulásért. Oleksandr 2006. július 6-án született Donyeckben, jelenleg Kijevben él családjával. 2009 óta ő az első fiú indulója Ukrajnának. Már 2018-ban és 2019-ben is részt vett hazája nemzeti válogatóján, de csak most sikerült győznie. Oleksandr 4 évesen kezdett először énekelni, viszont csak 8 éves kora óta foglalkozik komolyabban a zenével. Eddigi karrierje legkiemelkedőbb eredményének a vitebski Slavianski Bazaar nevű nemzetközi énekversenyen való indulást tartja. Legnagyobb vágya olyan dalok írása, melyekkel boldogságot tud szerezni az embereknek. Kedvenc énekese Michael Jackson, de az angol Jungle együttesnek is nagy rajongója.

Oleksandr a „Vidkryvai” (Open up) (Nyitott, Nyílj meg) című dallal fog fellépni a Junior Eurovízión, melyet Mikhajlo Klimenkoval közösen szereztek. A dal üzenete, hogy a problémák ellenére élvezzük az életünk minden pillanatát, segítsünk másokat, tegyük jobbá a világot. Ahhoz, hogy boldogok legyünk meg kell nyílnunk, ki kell tárnunk a szívünket, fel kell fedeznünk a világot és nyitnunk kell a környezetünk felé.

Személyes vélemény: Végre elérkeztünk az idei legnagyobb kedvencemhez. Nem mondanám, hogy ez a fajta zenei stílus annyira bejön nekem, de a „Vidkryvai” első hallásra magával ragadott, arról nem is beszélve, hogy Oleksandr milyen jól énekel élőben, pedig ez aztán nem egy könnyen elénekelhető dal. Sajnos nem mondanám túl gyermekbarátnak, a nemzeti válogatón is csak a 4. lett a közönségnél és most sem várok tőle túl sokat, szerintem inkább a zsűri fogja értékelni, de valószínűleg még így is hátul fog végezni. Pontszám: 10/10. Tippem: 9. hely.

https://www.youtube.com/watch?v=Bp8eMID9ghQ

(junioreurovision.tv)

About Author

Napi Junior Eurovízió 2020: Ukrajna
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top