ESC Hungary

ESC 2020

Németország: Ben Dolic – Violent Thing

Több mint kilenc hónapja kezdődtek el a német ARD csatornánál a 2020-as Eurovízió munkálatai. A zsűrizésre egy százfős rajongói és egy 20 fős szakmai csapatot állítottak össze. A rajongók korábban, a tavalyi verseny fináléja előtt jelentkezhettek a feladatra. Csak azok a rajongók válhattak zsűritagokká, akik a 2019-es dalfesztivál végeredményét a legtöbb egyezéssel, a legpontosabban tudták megtippelni. Ezzel párhuzamosan kiválasztottak 20 zsűritagot is, akik különböző országok nemzeti zsűrijében pontozták a versenydalokat. Az ő kiválasztásukkor is fontos kritérium volt a lehető legnagyobb egyezés a végső eredménnyel.

Összesen 607 pályázó jelentkezését kellett elbírálni. Az Eurovízióra szánt dalok száma 568 volt. Heteken keresztül szűkítették a mezőnyt, míg végül megtalálták a tökéletes dal-előadó kombinációt.
Választásuk Benjamin Dolicra esett, aki Violent Thing című dalával képviseli Németországot májusban.

Ben 1997. május 4-én született Szlovénia fővárosában. Pályafutása egészen korán kezdődött. 12 évesen már a „Csillag születik” szlovén verziójában szerepelt, ahol az elődöntőig jutott. 2016-ban a „D Base” nevezetű banda tagjaként a szlovén nemzeti válogató (EMA) egyik résztvevője volt.
18 éves korában családjával Svájcba költözött, ahol németül tanult és karrierje építésén dolgozott. Az első igazi zenei áttörést 2018-ban érte el, amikor jelentkezett a „The Voice of Germany” adásába. Egészen a fináléig menetelt, ahol a döntőben a második helyen zárta a megmérettetést. Azóta voltak fellépései Ausztriában és Németországban is egyaránt.

A „Violent Thing” című dalt Boris Milanov és csapata szerezte, akiknek több munkája is szerepelt már Eurovízión. Nekik köszönhetjük a 2017-es „Beautiful Mess” című dalt, ami Kristian Kostov előadásában a második helyet szerezte meg Kijevben. Vagy ott van 2018-ból Cesár Sampson „Nobody But You” című dala, ami harmadik lett, de 2016-ban Poli Genova „If Love Was a Crime” dala (negyedik hely) is az ő munkájuk eredménye.

Németország az automatikusan döntős országok közé tartozik, így Ben május 16-án szerepel majd.
Sok sikert!

 

(eurovision.de)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top