ESC Hungary

A Dal 2018

Nene: ha két ember szereti egymást, bármi történjék is, akkor is egymáséi lesznek

A Nene zenekar is idén versenyzik először A Dalban. Daluk a Mese a királyról címet viseli. A különleges hangulatú dal kétségkívül a műsor egyik üde színfoltja. A zenekar énekesével, Orsovai Renivel sikerült felvennem a kapcsolatot és mesélt a zenekarról, A Dal 2018-ról és az új dalukról is.

Próbáltam rólatok keresni valamit, de nem jártam sikerrel. Mit lehet tudni a zenekarról? Hogyan alakult meg? Kik a tagjai? Ki mivel foglalkozik?

Nem csoda, hogy nem nagyon találtál rólunk információt, mivel a zenekar tavaly tavasszal alakult csak. Eddig a dalírással voltunk elfoglalva, hogy megírjunk egy repertoárt amivel mehetünk koncertezni. A műfajunk tulajdonképpen elég sokszínű, a fő vonal talán a pop, de rockos és jazz-es motívumok is bőven akadnak a zenéinkben. Mindannyian zenészek vagyunk, a Kodolányi János Főiskola jazz-tanszakán ismerkedtünk meg. A tagok Boda Evelin basszusgitáron, Vörös Milán gitáron, Márkosi Joci billentyűn, Varga Szabolcs dobon játszanak és jómagam (Orsovai Reni) énekelek.

Kik inspirálják a zenekar tevékenységét?

Minden tag teljesen más zenei körökben mozog, ezért is ilyen sokrétű a zenénk. Van aki a jazz-es vonalat képviseli, van aki a popot van aki pedig abszolút rock beállítottságú.

Mennyire követitek az Eurovíziót? Vannak kedvenc dalaitok és előadóitok?

Személy szerint én eddig is nyomon követtem az Eurovíziós versenyt. Természetesen minden évben vannak kedvenceink, az ide felhozatalból talán a Peet Project-et és Bigát emelném ki. Nagyon szeretjük a rock zenekarokat is, igen erős az idei felhozatal.

Hogy született meg a dalotok? Miről szól? Mi az üzenete?

A Mese a királyról című dalunk is úgy született mint a többi. Volt egy alap ötlet, amit Milán hozott, összeültünk kidolgoztuk, megírtam rá az énekdallamot majd a szöveget. Tulajdonképpen ez a szám egy mese. Nem tudom miért pont ilyen szöveg íródott rá, egyszerűen mikor dúdoltam a dallamot, az jutott eszembe, hogy “Hol volt, hol nem volt”. Ezen a szálon mentem tovább, belevittem az éppen aktuális gondolataimat és elkészült. A dal üzenete az, hogy ha két ember szereti egymást, bármi történjék is, akkor is egymáséi lesznek. Egyszer biztosan.

Miért neveztetek be A Dalba? Csakis a győzelem a célotok? Mit vártok a versenytől?

Egy nagyon kósza ötlet volt nevezni a Dalba a számunkat, kezdő zenekarként nem is gondoltuk volna, hogy bejuthatunk. De láss csodát! Most kezdtük el bontogatni a szárnyainkat és ez egy hatalmas lehetőség, hogy egy nagyobb löketet vegyünk. Abszolút nem a győzelem a célunk, persze nagyon szívesen képviselnénk kis hazánkat az Eurovíziós dalfesztiválon, de nekünk már az is nagy szó, hogy bemutatkozhatunk egy ekkora közönségnek és csak reméljük a legjobbakat!

Milyen színpadképpel készültök? Milyen látványra számíthatnak A Dal nézői?

A látványról sajnos nem nagyon beszélhetek, annyit azt hiszem elárulhatok, hogy nem fog messze állni a mesevilágtól!

A jövőre nézve milyen terveitek vannak?

A jövővel kapcsolatban mindenre nyitottak vagyunk. Szeretnénk koncertezni, lemezfelvételeket csinálni, bemutatkozni minél több platformon, és zenélni kifulladásig.

Mit üzentek az eschungary.hu olvasóinak?

Az eschungary.hu olvasóinak pedig azt üzennénk, hogy kövessék nyomon az idei Dalt, rendkívül színes zenei kínálattal jön, és bizton állítjuk, hogy mindenki megtalálja majd a kedvencét! Ölelünk mindenkit!

 

Köszönjük az interjút, a versenyben pedig sok sikert kívánunk!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top