ESC Hungary

Junior 2015

Összefoglaló a 2015-ös Junior Eurovízió előkészületeiről

Tudósító: Klész Imre
Forrás: junioreurovision.tv

2015. november 21-én szombaton 19:30-kor Bulgária fővárosa, Szófia ad otthont a 13. Junior Eurovíziós Dalfesztiválnak, azaz a 10 és 15 év közötti fiatal előadók versenyének. Bulgária először fog Eurovíziós gálaműsort gyártani. Sok hasonlóság van a felnőtt és a junior verseny között, a főbb eltérések: az előadók 10 és 15 év közöttiek lehetnek, a produkciók hosszának 2:45 és 3 perc közé kell esnie, a háttérvokálok mehetnek felvételről is, de a szólistának élőben kell énekelni saját nyelvén, csak pár sor lehet más nyelven, a szavazás elején minden versenyző 12 pontról kezdi a szavazatok gyűjtését, valamint a győztes országnak ajánlják fel a szervezők először a következő verseny rendezését.

A szabályok sokat változtak az évek folyamán. A kezdetekkor 8 év volt az alsó korhatár, nem lehetett igénybe venni profi segítséget a produkcióhoz. Ma már nem kap büntetést az a közműsor szolgáltató, aki nem élőben, hanem másnap kora délután tűzi műsorára a verseny közvetítését. Korábban minden Junior verseny rendezéséért pályázni kellett.

A jelenlegi tudásunk szerint 16 ország lesz résztvevője a november végi megmérettetésnek, a verseny hivatalos oldalán még nem töltötték fel a résztvevők teljes listáját. Írország most először fog versenyzőt indítani, Albánia és Macedónia újra résztvevője lesz a versenynek. A Junior Eurovízió Olaszország győzelmével zárult, a RAI közmédia körülbelül két hónap gondolkodás után nem élt a felajánlott rendezési lehetőséggel, két ország viszont megpályázta a következő verseny megrendezését. Málta helyett végül Bulgária nyerte a pályázatot. A szófiai Armeec Aréna 2011-ben épült fel, koncertek alkalmával 15000 fő befogadására képes. A Junior Eurovízión ez a nézőszám csökkenni fog a díszletek és a Green Room miatt.

A felnőtt verseny után szinte közvetlenül elkezdődött a junior nemzeti válogatók sorozata. A résztvevő országok válogatói elkezdődtek, néhányan még most kapják össze magukat és nekilátnak a keresésnek, viszont több helyen már megvan a produkció a szófiai gálára.

Albánia május végén választott, a Festivali i 51-të I Kënges për Fëmije című nemzeti döntőn 14 résztvevő közül Mishela Rapo “Dambaje” című dalát választották ki.

Máltán 20 résztvevős nemzeti döntőt rendeztek. A szavazás befejeztével Destiny Chukunyere a „Think” (Gondolat) című daltát hirdették ki győztesként. Nem ezt a dalt fogja énekelni a szófiai versenyen, a végleges versenydal később lesz kiválasztva.

Fehéroroszország augusztus közepén tartott nemzeti döntőt, itt 10 produkció közül választotta ki a zsűri és a közönség a 13 éves Ruslan Aslanov produkcióját, melynek címe „Volshebstvo” (Varázslás).

https://www.youtube.com/watch?v=zErZq5qHzGg

Pár nappal később a szomszédos Ukrajna is nemzeti döntőt rendezett, itt 14 produkció közül kellett választani. A zsűri és a közönség Anna Trincher „Pochny z sebe (Kezdd magaddal)” című dalát küldi Szófiába.

https://www.youtube.com/watch?v=8m7CcGkRORI

A házigazda Bulgária két hete végzett a nemzeti válogatójával. Hat előválogató, négy elődöntő után 12 résztvevő maradt a fináléra, ahol holtverseny született. Így gyakorlatilag a közönségszavazatok döntötték el, hogy a 12 éves Gabriela Yordanova nyerje el a jogot. A november végi döntőbe még nem tudni mit visz, az előadó és a BNT tévétársaság már nekilátott a közös munkának.

Montenegró belső zsűrit alkalmazott az ország képviselőjének kiválasztására. Jana Mirković az „Oluja (Vihar)” című dalt fogja előadni. Sajnos nincs megosztva az interneten ez a dal.

Olaszországban meg kellett ismételni a nemzeti döntőt, mert a szuperfináléban technikai hiba történt a szavazatok összeszámolásakor. Második nekifutásra is Chiara és Martina duója győzött, a „Senza Pietà (Kár nélkül)” című dallal.  Nem ezt a dalt fogják énekelni a szófiai versenyen, a végleges versenydal később lesz kiválasztva.

A szerb közmédia belő választással, a 11 éves Lena Stamenković „Lenina pesma (Lena dala)” című dalát küldi a Junior Eurovízióra. Még ez a dal sem lett megosztva.

Oroszország két napja rendezett nemzeti döntőt, ami a junior nemztei döntők közül a legnagyobb, leglátványosabb színpadot szokta hozni. 18 produkció közül a 12 éves Mihail Smirnov „Mechta (Álom)” című produkciója győzött.

Mostanság két nemzeti döntő fut, Hollandia válogatója és Szlovénia Mini EMA nevű nemzeti döntője a második elődöntőnél jár. Találtam két élő közvetítéses linket a ma esti műsorokhoz, de valószínűleg csak belföldön lehet nézni.

2015.09.27. 17:20 RTVSLO1 (Szlovénia) http://4d.rtvslo.si/zivo/tvs1
2015.09.26 18:55 NPO Zapp (Hollandia) http://www.npo.nl/live/zapp

Örményország a 12 éves Michael Varosyant küldi, Grúzia Liza (12), Elen (10), Tako (11), és Data (11) együttesét, melynek neve Virus. Macedónia két 13 éves lányt küld versenybe, San Marino pedig nemrég erősítette meg részvételét a 2015-ös Junior Eurovízióra.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top