ESC Hungary

A Dal 2017

Öt interjú és egy videó 2008-ból az első elődöntő után

A Dal tegnapi első elődöntője után sikerült kamera elé kérni négy versenyzőt, és a műsor beugrós műsorvezetőjét, és ide fog kapcsolódni egy korábbi magyar nemzeti döntős videó is. De haladjunk szépen sorban!

Fodor Máté, a Soulwave énekese nagyon köszöni a közönség támogatását. Többek között arra is választ kaphatunk az interjúból, hogy miért voltak annyira befeszülve a válogatóban.

Kanizsa Gina nem számított arra, hogy egy különdíjat fog kapni. Már most megvan a hatása A Dal-os szereplésének.

Pápai Joci nagyon örül, hogy a közönségnek ebben a fordulóban jobban tetszett a produkciója és rajta van, hogy minél jobb pontok legyenek a következő műsorban is, ami már a finálé lesz.

Igaz hogy nem kapott pontokat, de az utolsó pillanatban be kellett ugrania a Junior Príma díjas Rátonyi Krisztának A Dal 2017 házigazda szerepébe. A tegnapi műsorbeli tapasztalatairól és az álmairól fog beszélni.

Chase nem szomorú amiatt, hogy tegnap kiesett. Tudtátok, hogy az utóbbi években Szatmári Orsi (NF 2008) az énektanára?

Ha már Szatmári Orsinál tartunk, nem véletlen, hogy a 9 évvel ezelőtti dala még fent van a YouTube-on, melynek címe: Véletlen.

Forrás: Life.hu, fotó: MTVA (c) Kaszner Nikolett

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top