ESC Hungary

Eurovízió 2017

Pápai Joci versenyre kész!

Hétfőn sajtótájékoztatót tartott a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválra nevező MTVA a magyar küldött, Pápai Joci és a magyar delegáció számára. Az Origo című dalt fogja előadni a május 11-i második elődöntőben (Az Eurovízió mindkét elődöntőjét és a nagy döntőt is a Duna közvetíti élőben) láthatjuk először, és az előrejelzések szerint a május 13-i döntőben is.

„Annyi szeretetet kaptam az elmúlt hetekben és hónapokban, amit eddig talán még soha. Nagy feladat és teher számomra az ország képviselete, de bízom a jó szereplésben” – nyilatkozta a magyar versenyző, aki május 1-jén utazik Kijevbe. Hozzátette, hogy a látvány sokat változik ahhoz képest, amit a nézők A Dal 2017 februári döntőjében tőle láthattak. „A színpadi produkció nem sokat változik, hárman leszünk a színpadon, rajtam kívül Alexandra és Emese, a hegedűs és a táncos lány. Közreműködik egy vokalista is, aki erősíteni fogja a hangzást, de technikailag már nem tudtuk megoldani, hogy ő is színpadra lépjen”.

Pápai Joci megjegyezte, hogy Kijevre nézve bíztató számára a két héttel ezelőtti szereplés az amszterdami Eurovision in Concert nevű rendezvényen, ahol 35 versenyző mutatta be a dalát 1500 fős közönség előtt, és az Origo nagy sikert aratott. „Mégis azt gondolom, felesleges belemenni a latolgatásokba, a versenyt a tévénézők és a nemzeti zsűrik tagjai együtt döntik el. Mindent bele fogok adni, és remélem, minél több ember szívébe tudok eljutni.”

Medvegy Anikó, a Duna televízió csatornaigazgatója beszámolt arról, hogy a dalfesztivál május 9-i és 11-i elődöntő, valamint a 13-i döntő estéjén a tavalyihoz hasonlóan a Március 15. térről, a KIOSK elől jelentkezik élőben az Elővízió című felvezető műsor.

A sajtótájékoztató megjelent Levina Lueen, Németország idei képviselője is.

Napi Eurovízió 2017: Németország

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar kommentátorai közül Rátonyi Kriszta a lehető legtöbb információt szeretné megosztani a nézőkkel, a tavalyi magyar induló, Freddie pedig a színfalak mögül jelentkezik, és kulisszatitkokról fog beszámolni, amelyek még közelebb viszik az embereket a versenyhez.

Az Eurovíziós Dalfesztiválra utazik Budavári Balázs is, aki A Dal 2017-hez kapcsolódó videoblogger-pályázat győzteseként tudósíthat Pápai Joci fellépéséről és a kijevi eseményekről. Balázs 25 éves, egy reklámügynökségen dolgozik szövegíróként. Az utolsó pillanatban küldte be a pályázati videóját, és a szerencse neki kedvezett. 3-4 éve online újságok számára készített interjúkat, azután az egyetem miatt a videózás kicsit háttérbe szorult. Most viszont újult erővel folytatódhat a munka egy több mint 60 éves múlttal rendelkező fesztivál kapcsán, melynek a megismerése kívül-belül nagyon izgalmas kihívás.

Forrás: MTVA Sajtóiroda, eschungary.hu

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top