ESC Hungary

A Dal 2016

Passed: Szeretnénk, ha az emberek tudatosabban törekednének arra, hogy boldogok legyenek.

Szerző: Mádi Sándor

Idén közelebb hozzuk a Dal 2016 énekeseit, egy-egy rövidebb interjút készítünk velük, most a Passed zenekarra került a sor. Olvassátok el az interjúnkat!

 

Mádi Sándor: Hogyan is indult a Passed?

Dóri: Levi és én már évek óta ismertük egymást, nagyon jóban voltunk. Hasonló zenéket hallgattunk, ezért amikor Levi az imPro nevű producersuliban elérkezett a végső vizsgájához, engem kért fel énekesnek a dalhoz. Ez lett a Mesmerize. Utána egyértelmű volt, hogy az ikertestvérem, Fanni is velünk fog zenélni, mert egyébként is folyton együtt voltunk. Áron tavaly márciusban, A Dal 2015 után csatlakozott hozzánk, Marge mutatta be nekünk. Rögtön összebarátkoztunk és nagyon gyorsan egymásra hangolódtunk, nem is volt kérdés, hogy bevesszük a bandába.

MS: Már tavaly is próbálkoztatok a Dallal, sőt óriási sikert értetek el, országszerte ismertté váltatok. Mi motivált abban, hogy idén ismét próbát tegyetek?

Fanni: Elsősorban az, hogy nagyon jól éreztük magunkat, mindenképp szerettük volna újra átélni ezt az élményt. Emellett persze az is, hogy szeretnénk külföldön Magyarországot képviselni, ez egy óriási megtiszteltetés lenne nekünk.

MS: Követitek az Eurovíziós Dalverseny eseményeit? Vannak kedvenc Eurovíziós előadóitok, dalaitok?

Levi: Igen, követtük az Eurovíziót, ebben az évben is fogjuk. Közös nagy kedvencünk tavalyról Loïc Nottet, de az elmúlt évek magyar indulóit is nagyon szeretjük. András Kállay-Saundersnek, ByeAlexnek, A Compact Disco-nak mind nagyon jók voltak a dalaik.

MS: Az elmúlt évek a Dal nyertesei közül a kik a kedvenceitek? Ki az akivel szívesen zenélnétek együtt egy dal erejéig?

Áron: Talán Kállay-Saunders Andrást mondanánk, ő tényleg egy nagyon profi énekes, aki egészen más stílust képvisel, mint mi. Viszont a mi zenei stílusunkhoz is nagyon illene a hangja, tavaly feldolgozta a Mesmerize-t, amiből a Monkeyneck nevű producer csinált egy nagyon jó house remixet. Fergetegesre sikerült, jó lenne egyszer valami hasonlón közösen dolgozni.

MS: Mi a célotok a produkciótokkal?

Dóri: A dalunk szövege kifejezetten szomorú, de emellett a zenei alap akár vidámnak is nevezhető, így a kész dal nekünk nagyon ambivalens. Ezzel az ellentmondásossággal azt szeretnénk közvetíteni, hogy akármennyire is rossz passzban van az ember, problémái vannak, próbáljon meg boldog maradni. Nagyra tartjuk Csíkszentmihányi Mihály munkásságát, és szeretnénk, ha az emberek tudatosabban törekednének arra, hogy boldogok legyenek. 

MS: Az elődöntőhöz képest a középdöntőre terveztek-e valamin változtatni?

Áron: Igen, több dologban is fogunk változtatni, igyekszünk megfogadni a zsűri tanácsait, de részleteket nem szeretnénk elárulni, legyen meglepetés!

MS: Ha kiderül, hogy megnyeritek a február 27-i versenyt, mi lesz az első dolgotok?

Levi: Először pihenünk egy nagyot, utána pedig összeülünk és ezerrel nekiállunk a felkészülésnek.

MS: Végül, de nem utolsó sorban: szeretnétek-e üzenni valamit az ESCHungary olvasóinak?

Fanni: Nagyon köszönjük az eddigi támogatást és szavazatokat, ha tetszik nekik a Driftin’, akkor a középdöntőben is szavazzanak ránk! 🙂

 

Köszönjük az interjút a Passed tagjainak. Sok sikert kívánunk A Dal 2016-ban!

Hallgassátok meg a Passed dalát, a Driftin‘-t, melyet ezen a héten szombaton, 19:40-es kezdettel láthattok a Duna TV-n és a Duna World-ön.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top