ESC Hungary

A Dal 2018

Patikadomb: Ne félj a változástól, minden okkal történik

A Patikadomb nevű zenekar idén először száll versenybe azért, hogy Övék legyen Magyarország legjobb dala. A fiúk egy másik zenekar visszalépésének köszönhetően jutottak be A Dal legjobb 30-a közé, az elmúlt években viszont már bebizonyosodott, hogy ez nem hátrány, így is lehet a döntőig menetelni. A zenekarral sikerült kapcsolatba lépni és válaszoltak néhány kérdésre.

Mit lehet tudni a zenekarról? Mi a műfajotok? Hogyan alakult meg? Kik a tagjai? Ki mivel foglalkozik?

2013 végén már nagyjából összeállt az első kislemezünk, de a konkrét indulást csak Kátai Tomi (dob) belépésével és a Nefelejcsutca megjelenésével számoljuk 2014 elejétől. Gyula és Gábor már a gimnáziumi éveik alatt is együtt zenéltek és a Keleti Blokk Művészeti Egyesületben is folytatták ezt egy kisebb szünet után. Tomival éppen dobos keresés közben futottunk össze a Blokk folyosóin, így a mostani és végleges felállás egy nagyon szerencsés véletlennek köszönhető. Azóta is tart a szerelem. Civilben Gyula grafikusként, Gábor közösségi média menedzserként, Tomi pedig vállalkozóként tevékenykedik, ami főleg a saját alapítású ruhamárkáinak gondozását jelenti.

Kik inspirálják a zenekar tevékenységét?

Kicsit mindhárman más zenei irányból érkezünk,emiatt szinte lehetetlen lenne itt felsorolni a ránk ható művészek névsorát. Azt biztosan kijelenthetjük, hogy főleg a dalszövegeink tekintetében például Bérczesi Róbert munkássága erős hatással volt ránk. A zenei alapokra az alternatív rocktól, a legalapvetőbb pop-struktúráktól elkezdve az összes elektronikus zenei irányzat hatással volt már az évek során.

Mennyire követitek az Eurovíziót? Vannak kedvenc dalaitok és előadóitok?

A Dalt követtük az évek során, sőt legtöbbünk magát a nemzetközi nagydöntőt is nézte. Számunkra egyébként nagy öröm, hogy az olyan zenekarok, mint az AWS, vagy a Nova Prospect is megmutathatják magukat és mi is részesei lehetünk idén!

Hogyan született meg a dalotok? Miről szól? Mi az üzenete?

A Jó szelet! a Patika-dalokhoz képest meglepően könnyedén elkészült, itt most szinte azonnal, gyakorlatilag pár óra alatt kialakult a dal végleges struktúrája. A Jó szelet! egy keserédes beismerés és vallomás, amely egy diszfunkcionális párkapcsolat lezárásáról szól. Az üzenete sablonosnak is tűnhet, ám mégsem alkalmazzuk eleget az életben: Ne félj a változástól, minden okkal történik, néha el kell engedni a „dolgokat.”

Miért neveztétek be A Dalba? Csakis a győzelem a célotok? Mit vártok a versenytől?

Igazság szerint, csak megpróbáltuk. Úgy voltunk az egésszel, hogy sok vesztenivalónk nincs. Ha esetleg bejutunk, akkor lehetőségünk lesz egy igazán nagy közönségnek megmutatni magunkat, de ha nem, akkor sincs semmi baj, folytatjuk tovább az építkezést. Nincs elvárásunk a versennyel kapcsolatban, még csak nem is versenyként fogjuk fel. Próbáljuk kiélvezni és kihasználni a helyzetet. Persze fantasztikus lenne, ha tovább mennénk az első adásból, vagy elmennénk egészen a végéig.

Milyen színpadképpel készültök? Milyen látványra számíthatnak A Dal nézői?

Nagyon egyedi és különleges lesz, de ennél többet egyelőre nem árulhatunk el!

A jövőre nézve milyen terveitek vannak?

Nagyon szeretnénk megcsinálni végre az első nagylemezünket. Mindhármunknak nagy álma, hogy végre a kezünkben tarthassuk. Emellett nagyon szeretnénk a lehető legtöbb fesztiválon játszani.

Mit üzentek az eschungary.hu olvasóinak?

Először is nektek üzennénk: Köszi az interjút és a lehetőséget, az olvasóknak pedig, hogy leértek az interjú aljára! Nézzétek a műsort, hallgassatok meg minket is és ha tetszettünk, dobjatok ránk 10 pontot!

Köszönjük az interjút, a versenyben pedig sok sikert kívánunk!

https://www.youtube.com/watch?v=uXldSl8OPTQ

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top