ESC Hungary

Interjú

Petruska András: „Kihívást, újfajta inspirációt kerestem. Megkaptam.”

Szerző: Mádi Sándor

Petruska András neve egész Magyarországon ismertté vált, mely leginkább A Dal című nemzeti válogatónak köszönhető. A döntőben Andris a 4 legjobb közzé jutott, sőt elnyerte az Év Felfedezettje díjat is. Petruskával beszélgettem a döntő utáni élettel kapcsolatban.

 

Már több, mint egy hónapja, hogy véget ért a Dal döntője. Mi minden történt azóta veled? 

Szombaton lement a döntő, buliztunk egyet hajnalig, vasárnap este már az új lemezem werk videóját vágtuk. Igazából a márciusom sokkal fárasztóbb és tevékenyebb volt, mint a Dallal töltött február. Végeláthatatlan órákat töltöttünk a lemezem utolsó simításaival; a masztereléssel, a próbanyomtatásokkal és végül a gyártással. Emellett csak most jutott időnk arra Bencével, hogy elkezdjük megtanulni a dalokat élőben is. Kicsit gyorstalpaló volt, de előtte ugye a Dal miatt nem volt erre időnk.

Mi volt az eredeti célod, amikor beküldted a Trouble in My Mind-ot? Teljesült?

Kihívást, újfajta inspirációt kerestem. Megkaptam. Játéknak indult, és játék is maradt.

Bátran állíthatom, hogy egy egész ország ismert meg és szeretett meg téged a műsoron
keresztül. Milyen visszajelzéseket kapsz a közönségtől, bővült a Petruska-rajongók köre?

Egyértelműen nagyobb és proaktívabb az érdeklődés. A lejátszások, a lájkok radikálisan megemelkedtek, a koncertjeimre elővételben fogynak a jegyek, ami számomra új jelenség. A legjobban az esik, hogy tartalmas, emberi visszajelzéseket kapok, a dalokban megfogalmazott értékek alapján, ebből pedig azt tapasztalom, hogy nem a tévében szereplő celeb érdekli a közönségemet, hanem a dalokban megfogalmazott gondolatiságra, kérdésekre nyitott szofisztikált emberekkel van dolgom. Ez mindenképpen tartósabb, inspirálóbb kapcsolatra ad lehetőséget előadó és befogadó között.

Mit jelentett neked a műsor? Mi az, amit elteszel magadnak az emlékeid közé ebből a sűrű, de izgalmakkal teli időszakból?

Egy olyan laza, játékélményt, amiben folyamatosan azt éreztem, hogy nincs vesztenivalóm. Büszke vagyok rá, hogy a kelleténél nem vettem komolyabban. A legkedvesebb emlékeim természetesen a színfalak mögött zajló közösségi élmények, a sok ökörködés a többi muzsikussal. Barátságok születése, amikből biztos hogy születik néhány közös dal, vagy koncert. A színpadi pillanatok közül a legkedvesebb emlék az elődöntőn való toronymagas pontszám bezsebelése volt. Erre őszintén nem számítottam.

Te nyerted el a Dal 2016 felfedezettje díjat. Mit gondolsz, minek köszönhető leginkább ez a siker?

Annak, hogy rajtam kívül mindenki más nálam többször szerepelt ilyen műsorokban! 🙂 Komolyra fordítva a szót, szerintem annak, hogy merek kockáztatni. Merek olyan popdalt írni, ami eltér a hagyományos hangszereléstől, ki merek mondani olyan gondolatokat, amit Eurovíziós környezetben más nem tesz. Kétesélyes volt a műsor előtt, vagy kivágnak az elején, vagy nagyon fog működni a kívülállóságom – a tapasztalat azt mutatja, hogy a Trouble in My Mind-ot mind előadni, mind hallgatni kellemes meglepetés volt.

A napokban jelent meg online a Kapunyitó című lemezed, sőt az egész országot felölelő turnéra mész áprilisban. Mit jelent számodra ez a lemez?

A Kapunyitó című albumot a 30. születésnapom eljövetele inspirálta. Ilyenkor akaratlanul is számot vetek arról, hányadán állok az életemmel, az álmaimmal, és a magammal való kapcsolattal. Sok dolgot elértem, ami boldoggá tesz, azonban sok olyan visszahúzó dolog is megjelent az életemben az elmúlt évek során, amikről az hittem, már rég leszámoltam velük. Rá kellett jönnöm, hogy még bőven van mit dolgoznom a személyiségemen, erre szolgált kiváló terápiás eszközként a dalszerzés.

Az album egy regressziós utazást követ gyerekkortól a felnőtté váláson át egészen a mai napig. Hol kedvesek ezek az emlékek, hol fájdalmasak, hiszen mégis csak azokat a kérdéseket vettem elő, amik valahogy ‘beakadtak’ a fejlődésem során. Fontos volt, hogy szembenézzek velük, kimondjam saját magamnak is ezeket a gondolatokat, mert így némiképp tisztább fejjel, nagyobb belső békével jutottam el a lemez végén újra a jelenbe.

 

Tervezed-e, hogy a későbbiekben ismét megpróbálkozol az Eurovíziós Dalversenyre történő kijutással? 

Persze, miért ne? De nem nagyon szeretnék ilyesmire rágörcsölni. Ha lesznek új dalaim, biztos beadok párat, de kifejezetten az Eurovízió kedvéért nem írnék. Sokkal fontosabb az, hogy egy adott lelkiállapotból fakadó dal próbálja ki magát egy ilyen környezetben, nem pedig, hogy egy vélt vagy valós fesztiváldal-kliséknek megfelelő darabkákból eszkábáljak össze egy dalt.

Volt-e már időd kipihenni a fáradalmakat?

Volt, március utolsó hetét a tengerentúlon töltöttem. Nem vittem egy darab zenei gondolatot magammal, se e-mailt, se telefont nem láttam, fantasztikus volt.

Végül, de nem utolsó sorban: üzensz-e valamit Freddienek?

Ha ugyanolyan higgadt marad és továbbra is úgy árad belőle a győzelem, mint a műsor idején, akkor nagyon a helyén van, így csak annyit üzenek, hogy drukkolok neki!

 

Hallgassátok meg Andris dalát, mely a 2016-os A Dal négy legjobb dala közzé jutott!

 

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top