ESC Hungary

A Dal 2016

Petruska: Megéri szabadon gondolkodni, kockázatot vállalni

Szerző: Mádi Sándor

Idén közelebb hozzuk a Dal 2016 énekeseit, egy-egy rövidebb interjút készítünk velük, most Petruska Andrásra került a sor. Olvassátok el a vele készült rövid interjúnkat!

 

Mádi Sándor: Mikor indult zenei pályafutásod?

Petruska András: Azzal indult, hogy szinte a beszéd elsajátításával együtt kezdtem énekelni is. A zenélés kisgyerekként ugyanolyan játék volt számomra, mint bármi más, 9 évesen kezdtem el gitározni tanulni, a gimitől kezdve számos zenekaron és művész iskola után 2010-ben indultam el minimalista, akusztikus énekes-dalszerzői utamon, mely a kezdetektől fogva országos érdeklődésnek örvendett. Két éve jelent meg az első nagylemezem, a második márciusban jelenik meg, Kapunyitó címmel.

MS: Gondolkoztál-e rajta korábban is, hogy próbálkozz az Eurovíziós Dalversenyre való kijutással?

Petruska: Gondolkozni gondolkoztam, de sosem volt éppen friss anyagom a jelentkezés idején. Arra viszont sosem gondoltam, hogy kizárólag a Dal kedvéért írjak valamit, nem tartanám őszintének az ilyen célorientált komponálást.

MS: Követted a korábbi évek A Dal adásait? Van kedvenc előadód?

Petruska: Megmondom őszintén, nem nagyon követek semmiféle tévéműsort, úgy egy évtizede. Ettől függetlenül persze sok mindenről értesülök. ByeAlex nyertes dalát kezdettől fogva nagyon izgalmasnak találtam, tavaly pedig személyes okokból is nagyon örültem Boggie győzelmének. Bogival és csapatával közeli barátok vagyunk, rendszeresen összejárunk civil emberekként is. A Wars for Nothing stúdióváltozatában egyébként én is énekelek, sőt majdnem részt vettem velük a tavalyi Dalban is, azonban egy másik elfoglaltság miatt vissza kellett utasítanom ezt a lehetőséget. Egy másik kedves emlék az első Eurovíziós szereplésünk a Kinek mondjam el vétkeimet című dallal. Jenei Szilveszter, a szám szerzője pár éve fel is kért, hogy készítsek belőle egy feldolgozást. Érdekes tapasztalás volt, mert nem tudtam minden sorával azonosulni, így pofátlanul átszerkesztettem az egészet, így viszont már őszinte szívvel tudok hozzá kapcsolódni. Ez a dal került egyébként a Trouble in My Mind kislemez „hátoldalára”.

MS: Kivel duetteznél szívesen, ha bárkit választhatnál partnerként?

Petruska: A nagy álom igazából már megvalósult, amikor Tommy Emmanuellel közösen adhattam elő az egyik szerzeményemet a Művészetek Palotájában. Az akusztikus gitározás legnagyobb volumenű alakjával, abban a teremben… Eszméletlen volt! Persze, ha Sting, vagy Paul McCartney szólna, hogy ugyan már, szálljak be egy duettre, egy pillanatig sem haboznék. Magyarok közül Bródy Jánossal szeretnék egyszer közös színpadon állni. Részben ez is megvalósult, hiszen az Illés búcsúkoncertjén vokáloztam mögöttük, de úgy, mint két frontember találkozása egyelőre még álom.

MS: Követed az Eurovíziós Dalverseny eseményeit? Vannak kedvenc Eurovíziós előadóid, dalaid?

Petruska: Inkább a dalszerzői munka köt le, mint a látványos showelemek. Ilyen téren az ABBA Waterloo-ja még mindig etalon számomra. Hatásosan berobban, követeli a figyelmemet, nem nyugszik le egy pillanatig sem, máris jön a refrén, tartalmas a hangszerelés, jó az előadás, ropogósan friss a mai napig. A tavalyi versenyből egyébként a belga, a német és az osztrák versenydalok tetszettek. Utóbbi kettő elég hátul végezte, most mosolygok is magamban, hogy ilyen ízléssel mit keresek én itt 🙂

MS: Mi motivált abban, hogy beküldd a dalodat?

Petruska: A kíváncsiság és a kihívás. Sok szempontból tapasztalt előadónak tartom magam, de ilyen méretű tévé showban még nem szerepeltem. Nem tudom, mit hoz ki belőlem az ezzel járó nyomás és felelősség. Azt gondolom, mindenképpen sokat fogok magamról tanulni általa.

MS: Mi a dalod üzenete?

Petruska: A dal kiindulópontja, hogy már nem is tudom, mi az üzenetem, annyira maga alá temette a lelkemet a mindennapi küzdelem, a társadalmi és a belső elvárások önszivató mértékbe való eltolása. Másképpen megfogalmazva, minél jobban foglalja le az energiámat az, hogy elfogadjanak, annál távolabb kerülök önmagamtól, az álmaim megvalósításától. A képlet tiszta, egyáltalán nem ez a viselkedés a boldog élet kulcsa. Akkor már inkább megéri szabadon gondolkodni, kockázatot vállalni, felvállalni az érzéseinket, sérülékenységünket, és őszintének lenni magunkkal szemben.

MS: Mi a célod a produkcióddal?

Petruska: Érjen célba az üzenet az erre nyitott szívekben, jelentsen sokaknak valamit pusztán zenei élménytől útmutatásig bármit, ami jól esik. Szeretnék saját magam, és az engem körbevevő zenészek számára sok-sok éven át örömöt és kihívást találni ennek a dalnak a játszásában. Azt gondolom, kortárs és érvényes gondolatiságot képviselek, ez a dal pedig elég jellemző részlete a teljes repertoáromnak, kedvcsináló ajtót nyithat a lemezeimre, koncertjeimre.

MS: Milyen produkcióval készülsz?

Petruska: Nagyon minimálissal. Mivel mindhárman hangszeres előadók vagyunk, kötött a mikrofonunk helye a színpadon, emiatt nem is lesz nagy mozgás. A vizuálosokkal is arra jutottunk, a kivetítőknek is ezt az egyszerűséget érdemes sugároznia. Picit szerintem eltérünk a szokványostól, ez persze ugyanúgy válhat a produkció előnyére, mint a hátrányára is. Amit nagyon fontosnak tartok, az az, hogy akkor, ott a színpadon jól érezzem magam – hiszen nem valaminek a szolgálatában, hanem a saját örömömre választottam a zenészlétet. Nehéz lesz kapásból a csúcsra pörgetni az energiáimat, de ez a kihívás része a dolognak!

MS: Ha kiderül, hogy megnyered a február 27-i versenyt, mi lesz az első dolgod?

Petruska: Örülni fogok, de ennél részletesebben nem tudom, ezt lássuk meg akkor! Engem most az köt le, hogy az elődöntőt jól megcsináljam, aztán, ha továbbjutunk, akkor a következő fordulót. Abból még sosem volt baj, ha a jelenben maradtak a gondolataim.

MS: Végül, de nem utolsó sorban: szeretnél-e üzenni valamit az ESCHungary olvasóinak?

Petruska: Valószínűleg tapasztaltátok, hogy én nem vagyok az a klasszikus „Eurovíziós csávó”. Ezért is esett különösen jól, hogy amióta csak tudomásotok van a 30 előadóról, rengeteg kedvességgel, biztatással adjátok a tudtomra, hogy talán mégis helye van a zenémnek ebben a közösségben!

 

Köszönjük az interjút Petruska Andrásnak. Sok sikert kívánunk a Dal 2016-ban!

Hallgassátok meg Petruska dalát, melyet a harmadik elődöntőben, ezen a héten szombaton 19:40-es kezdettel követhettek figyelemmel a Duna TV-n és a Duna World-ön.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top