ESC Hungary

Eurovízió 2018

Plágiumbotrány előzte meg a Depi Evratesil utolsó öt dalának bemutatását

Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy Örményországban a Depi Evratesil nevű nemzeti válogató műsor idén megváltozik. Idén nem csak az előadót választják ki a verseny keretein beül, hanem a dalt is. Nos, Örményországban a dalok bemutatásának végére értek. Mára meghallgathatjuk a Depi Evratesil mind a 20 dalát.

A dalok ebben a lejátszási listában hallgathatóak meg:

Azonban még be sem mutatták az utolsó öt dalt, máris botrány tört ki.

Mger Armenia, aki a 2009-es nemzeti döntőben második helyezést ért el, idén újra versenybe száll Örményország Eurovíziós képviseletéért. Idei dala a Forever, ami miatt az énekest plágiummal vádolták meg. Sokan úgy gondolják, hogy a dal nagyon hasonlít a legendás Queen Who Wants to Live Forever című dalára. Mger és producere azonban mindent tagad és azonnal támadni kezdték Mger versenytársainak dalát. Azzal vádolnak több dalt, hogy orosz popdalokról másolták azokat. A dalokat azonban nem nevezték meg. Emellett sérelmezik, hogy olyan előadók akarják Örményországot képviselni, akik nem Örményországban élnek. Ezzel valószínűleg Tamar Kaprelian és Sevak Khanagyan versenyben való részvételét kritizálták. Érdekesség, hogy mindössze a két külföldön élő énekes dala szól részben vagy teljes hosszában örmény nyelven.

A két elődöntőt követően a Depi Evratesil döntőjét február 24-én tartják, ahol végre megtudhatjuk, melyik énekesnek sikerül diadalmaskodni versenytársai fölött s képviseli ezzel országát a lisszaboni nemzetközi versenyen.

(wiwibloggs.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top